Lázár János üzent Magyar Péternek: "Hív a vasút, vár a Lázár!"

Az építési és közlekedési miniszter reagált a Tisza Párt elnökének videójára és szöveges posztjára, melyben Magyar a MÁV-pályaudvarok és általában az állami vasutak áldatlan állapotáról, és Lázár ezt illető felelősségéről beszélt.

  • hvg.hu hvg.hu
Lázár János üzent Magyar Péternek:

Lázár János a Facebook-on üzent Magyar Péternek. Mint megírtuk, a Tisza Párt elnöke a kórházbejárások után pénteken és szombaton videóban, szöveges posztban és fotógalériában is elszörnyülködött a MÁV-épületek és vasutak áldatlan állapotán, majd mindezek kapcsán Lázár felelősségét firtatta, és arra szólította fel az építési és közlekedési minisztert, hogy ő is nézzen körül a pályaudvarokon, ha már hozzá tartozik ez a terület. Erre reagált szombat kora délután Lázár.

A miniszter Magyar 16 pontos, a problémákat és vádakat csokorba szedő szöveges posztja alá kommentelt, szintén pontokba szedve. De nem az egyes felvetésekre adott választ, hanem azokat ez eredményeket és terveket sorolta, melyek az ő felügyelete alatt valósultak meg, illetve következnek majd a hazai közösségi közlekedésben.

Mindenek előtt arról írt, hogy a Magyar által sorolt problémák mindegyikére vannak megoldásaik, és ezekről készségesen tájékoztatja a Tisza Párt elnökét – “várlak,” írja.

Aztán sorolja, hogy 3 éves bérmegállapodást kötöttek a mávosokkal, 28 százalékos béremelésről, és hőségpénzt is kapnak a dolgozók. Említi a tarifareformot, hogy 2 milliárd euróból 4 év alatt 500 kilométer pályát tesznek rendbe, és egyéb fontos felújításokat és telepítéseket is eszközölnek. Ír “százas nagyságrendű” járműbeszerzésekről, és arról, hogy “nagy vasútállomásokat (Délit és Nyugatit is) a magántőke bevonásával felújítjuk, a kisebbeket pedig saját erőből.” Felemlíti, hogy 2025-ben új MÁV-applikáció jön, és hogy végrehajtják a MÁV-VOLÁN-csoport integrációját, mellyel “20 százalékot” takarítanak majd meg “a főnökökön.”

“Nekem mindig az ember az első: a dolgozó és az utas. Végül, de utolsó sorban: a politikus. Személyes körbevezetést kértél, megkapod. Hív a vasút, vár a Lázár!”

-zárja kommentválaszát a miniszter.

Erre pedig csakhamar reagált Magyar, szintén kommentben. Megköszönte Lázár válaszát, ironikusan a “grandiózus terveket” is, melyekből szerinte eddig se volt hiány. Emlékeztetett, hogy Lázár nemrég “a legtöbb, már megtervezett, jóváhagyott beruházást egy tollvonással lehúzta (háborús inflációra és társaira hivatkozva), miközben a klán oligarchái továbbra is százmilliárdos üzletekben lubickolnak.” A személyes találkozó lehetőségét megköszönte, azt írta, kollégái ezzel kapcsolatban keresni fogják a minisztert.

“Csak nehogy az legyen a végén, hogy a vonat csak vár, nem indul már…”

-zárta viszontválaszát Magyar.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.