Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A Tisza Párt elnöke több pályaudvart is bejárt, videóban és fotókon osztotta meg a tapasztalatait. Magyar azt javasolta Lázár Jánosnak, hogy néha ő is nézzen körül, mi folyik a vasútnál.
A kórházak után újabb az ország újabb kényes területét kezdte el szemügyre venni Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke figyelme most az apokaliptikus hetet maga mögött tudó nemzeti vasúttársaság felé fordult. Magyar még pénteken bejárt néhány budapesti pályaudvart, és tapasztalatait élő, a Facebook-on megosztott videóban tárta követői elé.
Azzal kezdte, hogy a vasúti közlekedésért is felelős Lázár Jánosnak ajánlotta, hogy néha nézzen körül a vasút háza táján – mert Magyar állítása szerint egyik vasútállomáson sem emlékeztek arra, hogy a miniszter valaha is felkereste volna őket. Magyar azt mondta, a bejárásokon kicsit úgy érezték magukat, mint a kórházakban, ahol még sosem látták az egészségügyi államtitkárt.
A politikus Rákosrendező állomásról jelentkezett be, de előtte járt a Nyugati pályaudvaron, Kőbánya-Kispest, majd Rákospalota-Újpest állomásokon is. Magyar azt mondta, mindenhol romos, szemetes, koszos épületeket, kritikán aluli állapotokat talált, és külön kiemelte a Nyugati egy ipari műemlék épületét, az 1929-ben épült váltóállító tornyot, ahol még ma is kézi erővel állítják át a váltókat.
Szerinte elképesztő az állapot, hogy itt nem, hogy a digitális korba nem léptek még át, de a második világháború utáni fejlesztések sem történtek meg. Meg akarták nézni belülről is a tornyot, az állomásfőnöktől engedélyt is kaptak, hogy bemenjenek, de amikor odaértek, Magyar elmondása szerint a biztonságiak közölték velük, hogy ez nem lehet. A személyzet kihívta a MÁV biztonsági főnökét, “aki egy óra után meg is érkezett,” ő viszont már azt mondta, a belépéshez külön engedély kell. Ezt Magyarék ki is kérték tőle, reményeik szerint pár napon belül megkapják, tehát ennek a projektnek lehet még folytatása.
A videó további részében Magyar a szerinte vállalhatatlan vasúti állapotokat ragozza:
A videó után a politikus szombaton szöveges posztban, 16 pontba szedve összefoglalta üzenetét. A leglényegesebb megállapításai:
A teljes poszt:
És Magyar szombat kora délután mindezt egy fotógalériával is megfejelte.
A héten a Keleti pályaudvarnál történt kisiklás miatt mi is a megszokottnál többet foglalkoztunk az állami vasúttársasággal, cikkeink ide kattintva olvashatók. A történéseket pedig egy podcastban is kibeszéltük:
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Nincs egy kézben az állami vagyon, nagy a veszélye, hogy széthordják – figyelmeztet Mihályi Péter közgazdász, az MTA levelező tagja, aki szerint az állam rendszerint a piaci árnál olcsóbban ad el és drágábban vásárol.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
A leváltott miniszter halála lassított felvételként mutatja az orosz elit körében kibontakozó válságot.
Egy sárkányszörfös nagyon jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.