Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az ingyenes KRESZ- és elsősegély-tananyag már a jövő héttől elérhető lehet a Krétában, a gyakorlati képzéshez viszont eddig nem sok oktató jelentkezett a honvédség részéről.
Nem tolong a honvédelmi állomány azért, hogy autóvezetésre taníthassa a középiskolásokat: a Honvédelmi Minisztérium közlése szerint eddig mindösszesen 21 katona végezte el a B kategóriás szakoktató-képesítést – derül ki az RTL Híradó riportjából. Pedig érdeklődés várhatóan lesz az ingyenes tanfolyamok iránt: az autósiskolák beszámolója szerint a fizetős képzések kereslete durván visszaesett.
Hoffmann Csaba, az Autósiskolás Vezetőinek Országos Szervezetének alelnöke arról számolt be, hogy mintegy feleannyian jelentkeznek az autósiskolák tanfolyamaira, mint eddig, de vannak olyan iskolák is, ahol szinte senki. Az alelnök szerint ez annak tudható be, hogy a fiatalok inkább az ingyenes lehetőségre várnak, ahelyett, hogy 350-400 ezer forintot fizetnének a jogosítvány megszerzéséért.
A csatorna információi szerint már a KRESZ-tananyagot és az elsősegély-ismereteket a diákok a jövő héttől interneten keresztül is elsajátíthatják, méghozzá a Kréta-rendszeren keresztül, és a vizsgázásra is itt lesz lehetőségük, akár otthonról is, de az iskoláknak is biztosítaniuk kell az időt és a helyszínt a tanfolyam és a vizsga elvégzéséhez.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Jelentősen növelné a dohány- és nikotintermékek jövedéki adóját az Európai Bizottság, továbbá egy kalap alá vonná a hagyományos cigarettát a kevésbé káros alternatívákkal. A bevételek egy részét közvetlenül a közös költségvetésbe csatornáznák, de nem biztos, hogy a dohányzás elleni küzdelem érdekeit szolgálja az adóemelés.
A hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témái.