Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Szijjártó Péter az ENSZ Közgyűlése miatt utazott az Egyesült Államokba, de ha már ott volt, újra összefutott Abderrahmán Kulamallah csádi külügyminiszterrel, és alá is írták a két héttel ezelőtt bejelentett megállapodást.
Két héttel a bejelentést követően hivatalosan is aláírták a Magyarország és Csád közötti megállapodást a közép-afrikai országnak nyújtott 200 millió eurós, azaz közel 80 milliárd forintos segélyhitelprogramról – erről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter számolt be a Facebookon. Az aláírásra New Yorkban került sor, ahová hétfő hajnalban érkezett meg a külügyi tárcavezető, többek között azért, hogy részt vegyen az ENSZ Közgyűlésének 79. ülésszakán.
Szijjártó bejegyzésében arról írt, hogy az Abderrahmán Kulamallah csádi külügyminiszterrel aláírt megállapodás értelmében magyar cégek kapnak megrendelést, és dolgozhatnak a csádi élelmiszeripar erősítésén, illetve a vízellátás, az oktatás, valamint a digitalizáció fejlesztésén. Arra a múlt héten határozatban hatalmazta fel Orbán Viktor Szijjártót, hogy magyar–csádi „pénzügyi együttműködési keretprogramot” alakítson ki. Az ügylethez kapcsolódó kamat- és díjtámogatást a Külgazdasági és Külügyminisztérium költségvetéséből kell fedezni, úgy, hogy az ne veszélyeztesse a törvényben előírt államadósság-mutató betartását.
Szijjártó a csádi mellett kongói kollégájával is találkozott, akivel egyetértettek abban, hogy az ukrajnai háború miatt „magas az infláció, magasak az energiaárak, élelmiszer-ellátási problémák vannak” – mármint a Kongói Demokratikus Köztársaságban.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.