Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Pintér Bence szerint mindig vétózni fog, ha a kormánypárti többség erőből próbál önkormányzati cég-, és intézményvezetőket leváltani és kinevezni.
Bár a győri közgyűlés fideszes többsége pénteken megszavazta Serfőző Eszter kinevezését a Győr Projekt Kft. ügyvezetőjének, Pintér Bence, a város ellenzéki polgármestere megvétózta a döntést – közölte Pintér a Facebookon.
A polgármester azt írta, hogy minden alkalommal így fog tenni, „amikor a Fidesz-frakció együttműködés és érdemi egyeztetés helyett erőből akar önkormányzati cég-, és intézményvezetőket leváltani és kinevezni”. Pintér szerint a polgármesternek és a közgyűlésnek együtt kell működni, Serfőző pedig nem konszenzusos jelölt volt.
A bejegyzésben azt is hozzátette, hogy az eddigi ügyvezető, Nagy Gergely László leváltásával sem ért egyet, úgy véli, eredményes és jövedelmező munkát végzett a Covid- és az energiaválság okozta veszteségek ellenére is.
Pintér szerint az ügy túlmutat önmagán, szerinte az egész győri kulturális élet átszervezésének első lépése lenne a kinevezés, amiről se konkrét terveket, se hatástanulmányokat nem láttak.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.