Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A termékenységi arányszám idén először érte el az 1,5-öt. Az első kilenc hónapban összességében a termékenységi ráta 1,39 volt, a népesség természetes fogyása 35 ezer fő.
Az előzetes adatok szerint 2024 szeptemberében 6708 gyermek született, és 9697 fő halt meg. Az előző év azonos időszakához képest a születések száma 7,7, a házasságkötéseké 22 százalékkal csökkent, a halálozásoké 5,4 százalékkal nőtt – írja jelentésében a KSH.
Azzal együtt, hogy 2023 szeptemberéhez képest visszaestek a demográfiai adatok, az éven belül ez volt a legjobb hónap. Az idei évben ez volt az első hónap, amikor a termékenységi arányszám elérte az 1,5-öt, a természetes fogyás pedig valamivel 3 ezer fő alá csökkent.
Az év első kilenc hónapja egyben nézve ezzel együtt is pocsék képet mutat. 58 220 gyermek jött világra, 10 százalékkal, 6526-tal kevesebb a 2023. január–szeptemberinél. Ezen belül január–márciusban 9,1, áprilisban 3,3, május–szeptemberben 12 százalékkal kisebb volt az élveszületések száma, mint 2023 azonos időszakaiban.
A teljes termékenységi arányszám egy nőre becsült értéke 1,39, egy évvel korábban 1,53 volt. (A népességszám stabilizálásához legalább 2,1-es termékenységi arányszámot lenne szükséges elérni.)
A születések és a halálozások egyenlege következtében a természetes fogyás 35 367 fő volt, 22 százalékkal több a 2023. január–szeptemberi, 29 024 fős értéknél.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A texasi republikánusok a választókörzetek határainak nekik kedvező mozgatásával fölerősíthetik azt a folyamatot, amely egypártrendszert alakít ki egyre több szövetségi államban.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.