Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A volt pénzügyminiszter szerint sem a nemzeti valutában, sem a magyar kormányban nem bíznak az emberek, ez egyértelmű jele annak, hogy a kormány zsákutcába került és innen csak hátrálva lehet kijönni.
A kormány tele aggatta az országot az „új gazdaságpolitikát” ígérő plakátokkal, amivel elismeri, hogy eddig rossz gazdaságpolitikát folytatott – mondta a Népszavának adott interjúban Bokros Lajos közgazdász, egyetemi tanár. A Horn-kormány második pénzügyminisztere úgy látja, nem fedezhető fel új elem a gazdaságpolitikában sem, ami valamiféle új lehetőségre, vagy békeköltségvetésre, semlegességre utalna.
„Ez mind blöff, értelmetlen parasztvakítás” – mondta.
Bokros szerint a választás előtti évben a kormány tovább folytatja a felelőtlen túlköltekezést, akkor a magyar államháztartás hiánya nem 6, hanem 8 százaléka lesz a bruttó hazai terméknek, vagy annál is több. A magyar gazdaság két éve stagnál, a gazdaság nem termeli meg azt a szükséges jövedelmet, amire a kormány számított. Ha ez marad a gazdaságpolitika irányvonala, akkor az újabb károkat okoz a magyar gazdaságnak – tette hozzá.
Az inflációkövető adónemek véleménye szerint tovább fűtik majd az inflációt, melyet ma elsősorban a kormány okozza túlköltekező és felelőtlen fiskális politikájával, az MNB pedig „a maga helytelen és felelőtlen, pénzbővítő monetáris politikájával” tovább gerjeszti.
Bokros szerint az euró is bármeddig romolhat még, mert ha egy országban a költségvetési politika laza, és ugyanez jellemzi a pénzpolitikát is, akkor arra ösztönzik a bankrendszert is, hogy a hitelezést növeljék, másképp nem lesz növekedés.
A Donald Trump amerikai elnöktől várt csodáról a volt pénzügyminiszter úgy gondolja, hogy annak már a kiindulópontja helytelen. „Mit ér az a kormány, amely külső csodáktól várja saját országa fellendülését? Az Egyesült Államoknak – bárki is van ott hatalmon – nem annyira fontos Magyarországon, hogy cukorkaosztásba kezdjen, csak azért, mert az elnök szája ízének megfelelő színezetű kormány van nálunk” – tette hozzá.
Bokros ehelyett az Európai Uniót, így a magyar gazdaságot is sújtó intézkedésekre számít. Nem lát csodatermelő gépet a világgazdaságban, amely a magyar gazdaság helyzetén – ráadásul a kormány magatartása ellenére – javítani tudna. „Csodák nincsenek, hiába szeretné a kormány, hogy legyenek”. A magyarok tömegei pedig jövőre is külföldre fogják menekíteni a megtakarításaikat, ha a kormány gazdaságpolitikája nem változik.
„Bizalom nincs, sem a nemzeti valutában, sem a magyar kormányban. Ez egyértelmű jele annak, hogy a kormány zsákutcába került és innen csak hátrálva lehet kijönni”.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.