Navracsics Tibor: Gazdasági szakadék van az ország területei között
Hatalmas regionális különbségeket lát az országban a közigazgatási és területfejlesztési miniszter, de ezeket elmondása szerint most is igyekszik orvosolni a kormány.
Még nem sikerült összezárni a területi egyenlőtlenségeket az országban, de mindenképp ez a cél – mondta éves meghallgatásán az Országgyűlés Gazdasági bizottságában Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter. „Reményeim szerint ez új kapcsolódási területek feltárását jelenti, egyben csökkenteni a területi egyenlőtlenségeket, a Budapest és más régiók közötti szakadék bezárását – fogalmazott.
A bizottságban felhördülés is kísért egy képviselői felvetést, hogy Budapest adja az ország GDP-jének a felét, amit Navracsics vitatott, ő úgy látja „a magyarok adják a növekedést”.
A miniszter arra invitálta Budapestet mint sikeres várost, hogy vállaljon nagyobb részt a gazdaságilag kevésbé jó helyzetben lévő települések támogatásában. Elmondása szerint csak így lehet közös gazdasági sikerélménye, akár az ország kevésbé vagyonos részén élő lakóinak is.
Miniszteri területén 3 feladatot vázolt fe:
Kormányablak – legyen több, kisebb, és ami már túlterhelt, azt bővítse a kormányzat.
Digitális állampolgárság – mobilon lehessen megoldani mindent, ez 2025-ben dinamikus fejlődést hoz, ha nem is váltja ki a kormányablak rendszert. Leginkább az urbánus fiataloknak lehet ez megfejtés – mondta Navracsics.
Nagy hatékonysággal használunk fel elérhető uniós forrásokat, ehhez Csehország lehet reionális referencia.
A kormány vallja, hogy ami fejlesztési forrást az EU megtagad Magyarországtól, az a saját versenyképességét csorbítja.
A minisztert röviden tudtuk faggatni, hogy az általa felhozott gazdasági szakadék bezárását az egyes régiók között melyik területeken látja reálisnak: gyártás,vagy szolgáltatás. Meglátása szerint mindenhova lőni kell, ahova csak lehet, lévén a magyar gazdaságnak minden szektorában kell a fejlődés.
A Gazdasági bizottság Navracsics után Varga Mihályt hallgatta meg, aki jövőre pénzügyminiszteri pozícióját a jegybankelnökségre váltja fel. A meghallgatásról ebben a cikkben számoltunk be:
Nagyon kecsegtető oddsokat nem kellett vállalnia a fogadó embernek: Varga Mihály pénzügyminiszter megkapta a parlament felhatalmazását, hogy ő legyen a Magyar Nemzeti Bank következő elnöke. Vezetősége alatt stabilitást ígér, egyben távolmaradást az elmúlt évtized gyakran csapkodó monetáris politikájától.
Az még a jobbik eset, ha csak a kórházi egységek ötöde nem működik – festett riasztó képet az ágazat helyzetéről a HVG-nek adott interjúban Buga László. Gyors terápiát nem ígér, de az orvosok újfajta ösztönzőkre, a szakdolgozók idei béremelésre számíthatnak.