Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Erről az Unió gazdaságpolitikai biztosa beszélt Davosban a Reutersnek adott interjújában.
Az Európai Unió nyitott arra, hogy energiahordozókat és fegyvereket vásároljon az Egyesült Államoktól, hogy kivédje a Donald Trump által beharangozott vámemeléseket – mondta csütörtökön Davosban Valdis Dombrovskis, az EU gazdaságpolitikáért felelős biztosa a Reutersnek adott interjújában.
Dombrovskis (aki egyben az Európai Bizottság ügyvezető alelnöke is) kijelentette, hogy az EU megvédené jogait és érdekeit, ha az Egyesült Államok további vámokat vetne ki a blokkra, és utalt azokra a megtorló vámokra is, amikor Trump az első ciklusában extra teherrel sújtotta az uniós acélt és alumíniumot.
„Mindenekelőtt azonban az EU kapcsolatba akar lépni az új amerikai adminisztrációval” – hangsúlyozta Dombrovskis.
Elmondása szerint az USA-ból származó cseppfolyósított földgáz (LNG) importja hasznosnak bizonyult, amikor Oroszország 2022-ben Ukrajna megszállása után leállította a legtöbb gázszállítást Európába. Az Egyesült Államok jelenleg az EU legnagyobb LNG-szállítója, míg a szankciókkal sújtott Oroszország a második – olyannyira, hogy az EU még soha nem importált annyi cseppfolyósított orosz gázt, mint 2024-ben.
„Alternatív beszállítókat keresünk” – mondta a gazdaságpolitikai biztos, noha „jó volt az együttműködésünk az elmúlt néhány évben, és mi a részünkről készen állunk arra, hogy ezt folytassuk”.
Egy másik megoldás a vámok elkerülésére az lehet, ha Európa fokozza a katonai kiadásait, tekintettel arra, hogy Európának meg kell erősítenie védelmi képességeit az Oroszország elleni küzdelemhez, amihez erős együttműködésre lenne szükség a NATO-n belül. Ez gyakorlatilag azt jelentené, hogy az EU országai még több amerikai fegyvert és hadifelszerelést vásárolnának.
„Természetesen van lehetőség megvitatni azt is, hogyan erősítsük tovább katonai együttműködésünket és katonai-ipari együttműködésünket” – mondta Dombrovskis, aki hasonló hangnemben nyilatkozott egy nappal korábban a CNBC-nek is, bár ott a fegyver- és energiavásárlásokra még nem tért ki külön.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Hajmeresztő, néhol szürreális történeteket mesélt Kapu Tibor és Cserényi Gyula, az Axiom-4 űrmisszió két magyar kutató űrhajósa a Millenárison szervezett közönségtalálkozón.
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.