Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A rendőrség tiltott piacbefolyásolás gyanújával nyomoz, a jegybank pedig 250 millió forintra büntette a Banus Port Vagyonkezelő Zrt.-t, mely naponta több tízmillió forintot bukott az akcióján. Valaki nyert is rajta, de az MNB nem árulja el, kicsoda.
Hónapokig manipulálta a 4iG részvényeit egy kis vagyonkezelő cég, mely alapító tulajdonosai összefüggésbe hozhatók a 4iG-vezérrel, Jászai Gellérttel, írja a 24.hu., bár az állítólagos manipuláció időszakában már valaki más volt a vagyonkezelő vezérigazgatója.
A cikk szerint a mindössze egy munkavállalót foglalkoztató, saját árbevétellel nem rendelkező Banus Port Vagyonkezelő Zrt. 2023 szeptembere és 2024 májusa között minden egyes kereskedési napon átlagosan 150–200 millió forint értékben vásárolt 4iG-részvényeket, melyeket még ugyanaznap alacsonyabb áron el is adott, és ezzel naponta akár több tízmillió forintot is bukott az ügyleteken. A Banus Port csak egy nap adta el magasabb áron a részvényeket, mint amennyiért megvette, de akkor is csak kicsivel mentek a vételár fölé.
Erre felfigyelt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) is, vizsgálatuk szerint nyolc és fél hónapon keresztül a kereskedési napok jelentős hányadában a 4iG teljes napi részvényforgalmának több mint 50 százalékát a Banus Port produkálta, és voltak 80, sőt 90 százalékos napok is.
A Banus Port hivatalosan nem kapcsolódik a 4iG-hez. A 4iG-vezér Jászai Gellért ismeri a Banus Port alapító-tulajdonosait, Barna Györgyöt és Gyárfás Dánielt. Több a 24.hu birtokában lévő ingatlan-adásvételi szerződés szerint Jászai két gyerekével együtt többször vett Barnától ingatlant Siófok-Törekiben, ezeknél Gyárfás volt az eljáró ügyvéd. Egy ilyen vásárlás után Jászai és Barna szomszédok is lettek. A többi szomszéd a 24.hu-nak azt mondta, a két üzletember között szoros a viszony, Jászai és Barna lovai felváltva használják egymás legelőit, karámjait. Lovászuk is közös, ő napi rendszerességgel viszi a lovakat egyikük legelőiről a másikukéra.
(Helyreigazítás: A lapszemlénk első verziójában megjelentektől eltérően az alapító Barna György 2023. februárja óta nem rendelkezik részvényekkel a Banus Portban, és ettől kezdve nem is vezérigazgatója a cégnek. Ezt a nyilvános cégadatbázis is megerősíti. Tehát az állítólagosan megvalósított tiltott piacbefolyásolás bűntettének elkövetésekor már semmilyen szálon sem kötődött a kis vagyonkezelőhöz. Barnát Károly György váltotta a vezérigazgatói székben.)
A Banus Port székhelye elvileg abban a Montevideo utcai üzleti parkban van, ahol a 4iG-nek több telephelye volt a vizsgált időszakban. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint Barna távozásával költöztek erre a címre. A megadott címen azonban a 24.hu szerint nyoma sincs a cégnek, nincs kirakva tábla, és a recepciós sem tud ilyen nevű társaságról.
Az MNB vizsgálata megállapította, hogy a manipulációval a Banus Port napon belül számos esetben jelentős mértékű, akár 30 százalékos is elérő kumulált árfolyamváltozást idézett elő. Szerintük a Banus Port magatartása alkalmas volt arra, hogy hamis benyomást keltsen a 4iG-részvény valós piaci megítéléséről, legfőképpen annak keresletéről, kínálatáról, vagyis megtéveszthették a kisbefektetőket, olyan képet festettek eléjük, mely szerint élénk kereslet van a 4iG-papírok iránt.
Ez sikerült, a részvények forgalmát megötszörözték: 2023 első felében átlagosan havi 840 ezer részvény cserélt gazdát, az év másik felére már 4,6 millióra ugrott a havi részvényforgalom. Az MNB szerint a Banus Port megvalósította a tiltott piaci manipuláció tényállását, ezért volt a kirívóan magas, 250 millió forintos pénzbírság. De tiltott piacbefolyásolás bűntettének gyanúja miatt feljelentést is tettek, amelynek alapján a rendőrség elrendelte a nyomozást.
Az akció a Banus Portnak veszteséget hozott üzembiztosan, de a másik oldalon valaki nyert rajta, csak azt nem tudni, kicsoda. A nyertesre vonatkozó információ nem szerepel az MNB határozatában, csupán annyit említ a manipulációra utaló jelek között, hogy “ügyletek és/vagy kereskedési megbízások szokatlan koncentrációja egyetlen személyhez köthetően.” Ezt az MNB a 24.hu kérdésére sem részletezte. A lap megkereste az ügyben érintett cégeket és személyeket, de tőlük sem érkezett válasz.
(Nyitóképünkön Jászai Gellért látható)
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett, a botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet. Ez is szerepel a június 12-én történt katasztrófa vizsgálati jelentésében.
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
A most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.