Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Kimondottan ráfizetéses volt a kevesebb mint négy forintnak megfelelő értékű érme előállítása.
Állítsák le az egycentes érme verését, utasította Donald Trump amerikai elnök a pénzügyminisztériumot. Trump azzal indokolta a lépést saját közösségi oldalán, a Truth Socialön, hogy túl drága a pénzérme előállítása.
Az Egyesült Államok túl sokáig verette ezeket a filléreket, pedig valójában több mint két centbe kerül darabjának kinyomása, ez pazarlás!
– állapította meg az elnök, aki kampányában egy szóval sem említette ebbéli terveit, bár hű tanácsadója, Elon Musk techmilliárdos egy hónapja már jelezte, hogy túl drága az egycentes, emlékeztetett az AP.
Egy cent a dollár századrésze, értéke kevesebb mint négy forintnak felel meg jelenlegi árfolyamon. Ebből fakadóan az ötforintos érmével lehet összemérni, aminek kivezetése itthon is szóba került már, amikor egy képviselő megállapította, hogy fémhulladékként többet ér, mint fizetőeszközként, de Matolcsy György jegybankelnök megvédte.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A klímaváltozás elpusztította a Pannonhalmi Bencés Főapátság egyik jelképét, a több mint százéves fenyőket, most pedig 200 ezer kötetnyi könyvet kell fertőtleníteni a könyvtárában elszaporodott kártevő miatt.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.