Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Közzétették az átláthatósági jelentést.
Közzétette a Tisza Párt az első negyedéves átláthatósági jelentését csütörtökön. A közleményben azt írják, hogy a kormányzati álhírekkel ellentétben csak magyar állampolgároktól fogadnak el támogatást, az anonim támogatásokat vagy adományokat pedig visszautasítják.
A jelentés szerint két bevételi forrásuk van, az adományok, ami 660 millió forint volt, és a webshopjuk bevétele, ami csaknem 47 millió forint. Azt írták, hogy a támogatásokat több más tétel mellett új szakemberek felvételére és fontos rendezvények lebonyolítására fordították. Ebben volt két nagy rendezvény, a több mint száz helyszínt felölelő országjárás, illetve a Nemzet Hangja kezdeményezésük. Az utóbbi mellé azt írták, hogy 3155 településen voltak ott, és összesen 10 399 kitelepülésük volt.
A dokumentumból az derül ki, hogy a párt bérköltségre 160 millió forintot költött, megbízási szerződésekre majdnem 20 millió forintot. Online hirdetésekre 19,7 millió forint ment, az országjárás és más rendezvények mellé 145 millió forint került. Összesen a kiadási oldalon 485 millió forint szerepel, így az egyenlegük március 31-én 222 millió forint volt.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.