Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A már beharangozott viszontvámokon felül büntetne az Európai Unió, a csomagot szerdán mutatják be a tagállamoknak.
Az Európai Unió 100 milliárd euró értékű árukra fog kivetni vámot az amerikai áruk importjára, ha a folyamatban lévő tárgyalások nem hoznak eredményt – írja a Bloomberg.
A javasolt intézkedéseket szerdán fogják a tagállamok képviselőinek ismertetni, a tervek szerint egy hónap lesz az EU-n belüli egyeztetésekre, majd véglegesítik a listát az árukról, amelyekre büntetővámokkal sújtanak. Emellett az EU az Egyesült Államoknak is bemutat egy tervezetet, amitől azt várják, hogy a tárgyalások új lendületet kapnak.
Az Unió és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi tárgyalások a múlt hónapban kezdődtek, de csekély előrelépést mutattak, és a várakozások szerint az amerikai vámok nagy része érvényben marad. Az EU kedden jelentette, hogy Trump-kormányzat már 549 milliárd eurónyi uniós termékre vetne ki vámot.
A Bloomberg szerint a százmilliárdos uniós büntetővámot azon felül fogják kivetni, ami már érvényben van. Ez azért fontos, mert miután a Trump-adminisztráció 25 százalékos vámot vetett ki európai acél- és alumíniumtermékekre, az EU válaszul úgy döntött, hogy olyan ikonikus amerikai termékekre vezetnek be vámokat április elsejétől, mint a Harley-Davidson motorok, a bourbon whisky vagy a farmernadrágok. Az EU ugyanakkor a hónap elején beleegyezett, hogy 90 nappal elhalasztja az intézkedések végrehajtását, miután az USA a tárgyalások idejére 20 százalékról 10 százalékra csökkentette a kölcsönös vámtarifát a legtöbb uniós export esetében.
Az EU a múlt hónapban már adott egy ajánlatot Donald Trumpnak, de az amerikai elnök nem volt elégedett. Az unió azt javasolta, hogy kölcsönösen nulla százalék legyen a vám a termékekre, Trump szerint azonban ez nem elfogadható, mert az Egyesült Államoknak 350 milliárd dolláros kereskedelmi hiánya van az EU-val szemben, ezért ha az Unió szabadulni akar a vámoktól, ennyi árut kell importálnia Amerikából.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Kissé félresikerült módon, mégis ünnepélyesen indult el 35 éve a budapesti tőzsde, de sokan feltették a kérdést, vajon készen áll-e erre Magyarország. Ma a tőzsde csak elvétve kerül be a kis hírek közé – pedig az igazán nagy hibát nem a BÉT-en követték el, hanem a magyar cégvilággal van baj.
Az orosz elnök arról is beszélt, hogy nem zárja ki az észak-ukrajnai Szumi város elfoglalását, hogy „biztonsági övezetet” hozzanak létre.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés.
Trump, Irán és Magyarország a címlapokon a külföldi lapoknál. Nemzetközi lapszemle.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.