Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A felek munkacsoportot alakítottak „a tények megállapítására”.
Szerbia és Oroszország közösen fogja kivizsgálni, hogyan jutottak el Ukrajnába a szerb gyártmányú lőszerek – jelentette ki Alekszandar Vucsics elnök a Reuters szerint, miután az orosz hírszerzés ráeszmélt, hogy Belgrád fegyvereket exportált a kijevi kormánynak.
Az orosz Külföldi Hírszerző Szolgálat (SZVR) csütörtöki közleményében „hátbaszúrásnak” nevezte a történteket. „Ezeknek (a fegyvereladásoknak) egyetlen világos céljuk van: az orosz katonai személyzet és a polgári lakosság megölése és megcsonkítása” – közölte az SZVR, hozzátéve, hogy Szerbia Csehországon, Lengyelországon és Bulgárián, valamint afrikai országokon keresztül látja el hadianyaggal Ukrajnát.
Vucsics az állami RTS TV-nek elmondta, hogy május 9-i moszkvai látogatása során Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is tárgyalt az Ukrajnába irányuló szerbiai fegyverexportról. „Orosz partnereinkkel közösen munkacsoportot alakítottunk a tények megállapítására. Az elhangzottak egy része nem igaz” – fogalmazott az államfő.
A Reuters egy titkos Pentagon-dokumentumra hivatkozva azt írja, hogy Szerbia 2023-ban beleegyezett, hogy Kijevnek fegyvereket szállítson, annak ellenére, hogy az ország katonai semlegességet vállalt. Moszkva többször is bírálta emiatt Belgrádot, tehát egyelőre rejtély, hogy az SZVR miért pont most reagált a fegyverszállításokra.
A szerb védelmi ipar olyan fegyvereket és lőszereket gyárt, amelyek nagyrészt kompatibilisek a nyolcvanas évekbeli szovjet katonai technológiával, vagyis hasonlók, mint az Ukrajnában és Oroszországban ma használtak. „A gyárainknak élniük és működniük kell. Körülbelül 24 ezer ember dolgozik közvetlenül a védelmi iparban” – mondta Vucsics az RTS TV-nek.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.