Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A főépület és a hozzá tartozó közterület bérbe adására kétszer kellett pályázatot kiírnia a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek.
Megvan az Erzsébet téri egykori buszpályaudvar új bérlője, azt azonban nem árulja el a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV), hogy ki az – írja a Magyar Narancs. A lap emlékeztetett: az ingatlan 2018 óta a kormánykedvenc őrző-védő cég, a Valton Security tulajdonosainak felségterülete, ahol Fröccsteraszuk milliárdos árbevétellel működik.
A cikk szerint több mint egy hónapja járt le a határideje annak a nyílt pályázatnak, amely a jó ideje zárva tartó, Dizájn Terminálként és étteremként ismert főépület, a Fröccsterasz és a hozzá kapcsolódó közterület bérbeadására írtak ki. A pályázatokat május 5-én 14 óráig lehetett beadni, ám ennek sem a visszavonásáról, sem a módosításáról, de még az értékelés határidejének meghosszabbításáról sem tájékoztatott az MNV.
Az ingatlanok minimális havi bérleti díját 14 millió 924 ezer forintban határozták meg, az elbírálás során 70 százalékban a bérleti díj mértéke volt a döntő szempont, a fennmaradó 30-ban pedig a vállalt építési beruházások. A nyertesnek 114 millió forintos beugrót kellett pályázati biztosítékként befizetnie.
Olyan szereplők jelentkezését várták, amelyek turisztikai, vendéglátási, kulturális és kereskedelmi tevékenységet folytatnak, és a kiírást megelőző legalább három naptári éven belül legalább két lezárt üzleti évben működött, amelyek közül legalább egyben évi nettó 10 millió forint árbevétele volt.
Az MNV ugyanilyen feltételekkel már februárban meghirdette a pályázatot – annak nem volt nyertese.
A Magyar Narancs hiába kérdezte, hogy kit nyerte a pályázatot, az MNV azt válaszolta: „Tekintettel arra, hogy a nyertes pályázóval a szerződés megkötésére még nem került sor, így a fenti kérdéseivel kapcsolatban jelenleg nem áll módunkban információt adni”.
Az Fröccsterasznak az Orbán-kormány által foglalkoztatott egyik legfőbb biztonsági cégével, a Valton Securityvel és az ezzel kapcsolatos munkaerő-kölcsönzés összefüggéseiről itt írt bővebben a HVG.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A tibeti buddhizmus jövője a tét a dalai láma utódjának kiválasztása körüli harcban. Kína maga döntene, hogy legalizálja Tibet 75 évvel ezelőtti megszállását, s az ügyből presztízskérdést csinál Peking.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.
Magyar Levente a Facebookon jelentette be a nagykövet berendelését.
A Magyar Orvosi Kamara szerint nem igaz, hogy az átlagkeresetük 2 millió forint fölött van.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában.