Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Azok kapnak értesítést, akinek tavaly ezer forint fölötti túlfizetésük volt, és akiknek több mint 5 ezer forint tartozásuk. A tartozást érdemes mihamarabb rendezni, a NAV késedelmi pótlékot számol fel.
Június közepétől több mint 1,9 millióan kapnak adószámla-értesítőt a NAV-tól. Érdemes mielőbb rendezni a tartozást, illetve intézkedni akkor is, ha az adószámlán túlfizetés van. A tartozás ugyanis folyamatosan nő, mivel a rendezetlen összeghez késedelmi pótlék is járul, a túlfizetést pedig az elévülés után már nem lehet visszaigényelni – figyelmeztet közleményében az adóhatóság.
Most azok kapják elektronikusan vagy postán adószámla-értesítőjüket, akiknek 2024. december 31-én ezer forintnál több túlfizetésük volt, vagy tartozásuk meghaladta az ötezer forintot, és 2025-ben a havonként felszámított fizetendő késedelmi pótlék összege még nem érte el az ötezer forintot. Ezúttal több mint 1,9 millióan számíthatnak a NAV levelére, két ütemben:
július elejéig mintegy 266 ezer gazdálkodó, majd július eleje és szeptember közepe között hozzávetőleg 1,7 millió magánszemély és egyéni vállalkozó.
A 2025-ben havonként felszámított és az ötezer forintot meghaladó nettó késedelmi pótlékkal érintetteknek a NAV speciális támogatást nyújt, ugyanis nekik – idén áprilistól – évente egyszer, az ötezer forint elérését követően pótlékértesítőt küld.
A legfontosabb információt az értesítő elején kell keresni: tartozást vagy visszaigényelhető túlfizetést tart-e nyilván a NAV az adózó számláján.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.