Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az együttműködés részleteit Szijjártó és Gyenyisz Morozov Szentpéterváron beszélték meg.
Atomenergetikai megállapodást kötött Szijjártó Péter Belarusszal – írja a belarusz állami hírügynökség, a BelTA a belarusz energiaügyi minisztérium közlésére hivatkozva.
Az együttműködés feltételeit a magyar külügyminiszter Gyenyisz Morozov belarusz energiaügyi miniszterrel tárgyalta meg a szentpétervári nemzetközi gazdasági fórumon tartott találkozójukon.
„Magyarország és Belarusz kapcsolata a kölcsönös bizalmon és nyitottságon alapul. A politikai együttműködés fejlődik, a kétoldalú kapcsolatok erősödnek, többek között az energetikai szektorban is – közölte Morozov.
A miniszter kiemelte a nukleáris energiaügyi együttműködéssel foglalkozó közös munkacsoport eredményeit. „Ez egy olyan terület, ahol kiegészítjük egymást, és a kapcsolat mindkét fél számára előnyös” – tette hozzá.
Szijjártó a BelTA szerint fontosnak tartotta, hogy folytassák a nukleáris szektorban kialakított együttműködést.
Májusban a belarusz energiaügyi minisztérium, a belarusz atomerőmű és a magyar Paks II. atomerőmű együttműködési ütemtervet írt alá a 2025–2027-es időszakra. Ebben a nukleáris infrastruktúra fejlesztéséről, a nukleáris védettségről és a sugárbiztonságról, a radioaktív hulladékok és a kiégett fűtőelemek kezeléséről, valamint az atomerőművek működésének tudományos és műszaki támogatása terén történő tapasztalatcseréről van szó – írja a hírügynökség.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.