Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Hat kültéri medencét és az Ellipsumot is megnyitják a szezonra.
Szombaton kinyit a Miskolctapolcai Barlangfürdő kültéri fürdőrészlege, a Kagyló Strand hat kültéri medencével és a szaunaház – írja a Hello Miskolc a Facebookon. Emellett már teljes kapacitással megnyitott a Miskolctapolcai Ellipsum strandfürdő, valamint az Ellipsum Élményfürdő is.
A többi rész zárva marad, miután tavaly szeptemberben a gyógyászati központ tetőszerkezete leégett. A tűz az aquaterápiás részleg második emeletén keletkezett, majd a tetőszerkezetre is átterjedt. A közel ezer négyzetméteres főépület használhatatlanná vált, később a tűzvizsgálati jelentéséről szóló határozatból az derült ki, hogy „szerelési hibák sorozata, valamint a karbantartás és a szabványossági felülvizsgálat hiánya” vezetett a tűzhöz.
Egy kormányhatározat 1,3 milliárd forintot adott a helyreállítás első ütemére, illetve arra, hogy júniusban vendégeket tudjon fogadni a fürdő.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.