Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Egy évvel ezelőtt még 5700 fővel kevesebben vártak a három beavatkozás valamelyikére.
A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adatai alapján még mindig komoly gondot okoznak a várólisták, írja az economx.hu. Júniusban a három leghosszabb várólistán, csípő-és térdprotézisért, valamint szürkehályog-műtét miatt több mint 29300-an várnak műtéti beavatkozásra, míg 2025. márciusában ugyanezekre a beavatkozásokra még “csak” 27 ezer beteg várt. Vagyis néhány hónap alatt újabb kétezerrel nőtt a három műtéttípus esetében a várakozók száma. Egy évvel korábban még 5700 fővel voltak kevesebben.
Így nem meglepő, hogy a várólisták hossza az egyik tényező, ami a legjobban aggasztja a magyarokat a Policy Solution elemzése szerint. Emellett az egészségügyi szakemberhiánnyal, a kórházak omladozó falaival, a vállalhatatlan mosdókkal, az ügyintézés körülményességével, az egészségügyi dolgozók túlterheltségével, a diagnosztikai eszközök hiányával és a magas gyógyszerárakkal a legelégedetlenebbek a magyarok. De aggódnak a sok kórházi fertőzés és az egészségügyben dolgozók alacsony fizetése miatt is.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Évtizedek után kapta vissza árterét a Duna Románia egyik félreeső sarkában. A 400 hektárnyi nádas ugyanakkor önmagában elenyésző ahhoz a hatalmas területhez képest, amit a fejlődés nevében elraboltunk a folyamtól, mégis kijelöli az utat, amerre menni kellene. Kajakozzon velünk a vízitökös csatornán, mutatjuk az eredményt!
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A Tisza Párt elnöke szerint lehet, hogy a tűzijátékban Szijjártó Pétert akarták kifigurázni.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.