Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Vox főtitkára szerint a spanyol pénzintézetek nem adtak kölcsönt, pedig valójában tőlük is kaptak.
Két éven belül három nagy összegű kölcsönt kapott a spanyol szélsőjobboldali Vox a NER-közeli MBH Banktól – írta az El País.
A 444.hu szemléje szerint a Vox most leadott beszámolójában bukkant fel egy újabb magyar hitel, 7 millió euró értékben, korábban 9,2 millió eurót és 2,8 millió eurót kapott kölcsön a párt.
A Vox főtitkára, Ignacio Garriga levelet írt minden párttagnak, hogy magyarázza a helyzetet. Ebben azt állítja, hogy „a spanyol bankok megtagadták a Vox finanszírozását, miközben a többi pártnak felajánlották”, és hogy a kormány „megfenyegeti a bankokat”, hogy ne adjanak kölcsönt a Voxnak. A főtitkár nem szolgált semmilyen bizonyítékkal erre a vádra, amelyet a párt saját számlái cáfolnak: a BBVA és a Santander Bank 1,8 millió, illetve 955 ezer euró kölcsönt nyújtottak a Voxnak a helyi és katalán választási kampányokhoz.
A spanyol korrupcióellenes ügyészség március 11-én indított eljárást: a gyanú szerint a Vox által kapott több mint 4,5 millió euró külföldről érkezett, ami sérti a spanyol pártfinanszírozási törvényt.
A spanyol PSOE (szocialista párt) tette a feljelentést, a Vox viszont azzal védekezik, hogy „egyszerű üzleti tranzakcióról” van szó, s céljuk a PSOE korrupciós ügyeiről való figyelemelterelés. Végül arra jutottak, hogy a szélsőjobboldali párt visszafizette a hitel tőkéjét, és 1 millió euró kamatot fizetett, ezért nem törvény által tiltott adományról volt szó, hanem valódi kölcsönről.
A Vox vezetője egyben Orbán Viktor pártcsaládjának, a Patriótáknak az elnöke, ennek legprominensebb tagja Marine Le Pen.
Nyitókép: Orbán Viktor miniszterelnök, Santiago Abascal, a spanyol jobboldali Vox párt elnöke (j2) és Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő (b) az európai konzervatív pártvezetők plenáris ülésén Madridban 2022. január 29-én
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.