Nem félünk eléggé
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.
Bombaként robbant Orbán Viktor új, Facebook-posztban tett bejelentése szerda délután: a miniszterelnök a kormányülésről azt jelentette, hogy az első lakásukat vagy házukat vásárlók 3 százalékos kamat mellett kaphatnak lakáshitelt.
A kérdéses hitel 3 százalékos kamatozású, a kölcsön maximális összege 50 millió forint, a futamidő legfeljebb 25 év. A kölcsönt 10 százalékos önerő mellett lehet igényelni.
Az ingatlan bárhol lehet, ez alapján nem csak a falvakban, preferált kistelepülésen élők kaphatják meg a kedvezményes hitelt.
A „bárki” szó is szerepel a bejelentésben, amiből az következik, hogy vélhetően nem kell gyermekvállalás a kedvezmény kihasználásához. (Akik gyermeket vállalnak, azok számára amúgy is elérhető a csok plusz vagy épp a Babaváró hitel.) Illetve az előzetes várakozásokkal szemben a kérdéses hitelt nem csak a fiatalok tudják majd kihasználni.
Amit most tudni lehet:
Jelenleg a sima piaci hitelek átlagos kamata 6,5 százalék körül alakul. 20 millió forint kölcsönösszeg és 20 éves futamidő esetén ez a kamatszint 149 115 forintos törlesztőrészletet eredményez. A kölcsönre visszafizetendő teljes összeg 35 787 511 forint.
3 százalékos kamat mellett a kérdéses kölcsön havi törlesztőrészlete 110 920 forint lenne, a teljes visszafizetendő összeg pedig 26 620 685 forint.
Havi szinten az új lehetőség bevezetésével a kérdéses hitelre havonta 38 195 forinttal kell kevesebbet fizetni, ami összességében 9 166 826 forint megtakarítást eredményez.
Alapvetően az alacsonyabb hitelkamat azt is jelenti, hogy az érdeklődők nagyobb kölcsönösszeget tudnának felvenni úgy, hogy a törlesztőrészletük nem emelkedik. A Bankmonitor szakértői ezt a korábbi példán keresztül mutatják be.
A 20 millió forint összegű, 20 éves futamidejű és 6,5 százalékos kamatozású lakáshitel törlesztőrészlete 149 115 forint. Mi a helyzet azokkal a lakásvásárlást tervezőkkel, akik ekkora törlesztőrészletet be tudnának vállalni, és első otthonukat vennék meg? Nekik a kölcsön kamata 3 százalék lenne, márpedig ilyen kamat mellett már 26,8 millió forint lakáshitel törlesztését fedezné a korábban számolt 149 ezres havi részlet.
Vagyis az érdeklődők 6,8 millió forinttal, mintegy 34,43 százalékkal tudnak több kölcsönt felvenni. Ha eredetileg az érdeklődő a vételár felét szerette volna kölcsönből finanszírozni, akkor a vételár 40 millió forint volt, amelynek megfizetéséhez még 20 millió forint önerőre volt szükség.
Az új támogatott hitel indulását követően a vevő potenciálisan 46,8 millió forintot is ki tudna fizetni úgy, hogy nem kerülne rosszabb helyzetbe. Ez komoly áremelkedést indukálhatna.
Persze egyáltalán nem biztos, hogy emelkedni is fognak ilyen mértékben a vételárak, ez nagymértékben attól függ, hogy ténylegesen milyen feltételekkel érhető el majd az új támogatott hitel. Lesznek-e esetlegesen további személyi vagy ingatlanoldali korlátozások.
Viszont a részletes feltételekről nem tudunk még sokat. A korábbi kedvezmények alapján lehetne elvárás a társadalombiztosítási jogviszony hosszára vonatkozóan, elvárás szokott még lenni a büntetlen előélet, illetve a köztartozás-mentesség is (általában 5 ezer forint alatti köztartozás elfogadható szokott lenni).
Ingatlanoldali feltételek is felmerülhetnek, lehet vételárra, négyzetméterárra, energiatakarékosságra, korszerűségre vonatkozó előírás is.
Ezen még nem ismert feltételek nagymértékben befolyásolhatják a jogosultak körét, illetve a kedvezményes hitel ingatlanpiacra gyakorolt hatását.
Azt hangsúlyozni kell, hogy az új támogatott hitelhez jelen információk alapján nem kell gyermeket vállalni. Vagyis a csok plusznál megismert kamat és maximális kölcsönösszeg elérhető ilyen vállalás nélkül is. Ez zárójelbe teszi az eddigi lakástámogatások értékét.
Persze az is nagyon fontos kérdés, hogy az új lehetőség hogyan kombinálható össze a már meglévő támogatásokkal – a csok plusszal, falusi csokkal, Babaváró hitellel –, ez is döntő mértékben befolyásolja azt, hogy kinek melyik kedvezményt, kedvezményeket érdemes majd választani.
Emellett nem szabad elmenni azok mellett sem, akik nem lesznek jogosultak az új támogatásra – nem az első lakásukat tervezik venni –, ők ugyanis a lakásárak emelkedésére számíthatnak úgy, hogy a másik oldalon nem kapnak pluszpénzt, olcsó forrást.
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Mozikban a film, amely valóra váltotta Scarlett Johansson álmát. Neki már biztos jó, de jól jár-e mindenki más, aki nem Scarlett Johansson?
Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.
Milyen tényezők befolyásolják a haj egészségét? Mekkora mértékű hajhullás a normális? Erről is beszélgettünk a HVG egészségpodcastjának legújabb adásában.
A Pfizer vezérével folytatott titkos üzenetváltásai miatt.