Nem félünk eléggé
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
A munkabeszüntetés hatására a párizsi repterekre érkező, illetve onnan induló járatok mintegy 40 százalékát törölni kellett.
Több tízezer utasnak kellett változtatnia az utazási tervein, miután a munkakörülményeik javítása érdekében június 3-án sztrájkba léptek a francia légi forgalmi irányítók, emiatt pedig mintegy 1500 járatot kellett törölni. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a munkabeszüntetés hatására a párizsi repterekre érkező, illetve onnan induló járatok mintegy 40 százalékát törölni kellett.
Az UNSA-ICNA, a sztrájkot vezető két szakszervezet egyike szerint nincs elég alkalmazott a megnövekedett légi forgalom kezeléséhez, miközben az infláció elértékteleníti a szakemberek fizetését.
Az Interesting Engineeging beszámolója szerint a Ryanair július 3-án és 4-én több mint 400 járatot törölt, ami több mint 70 000 utast érintett. A lap megjegyzi, ezek közül több mint 350 úgynevezett átrepülés, amit az Európai Bizottságnak egyébként védenie kellene. Átrepülés során az adott repülőgép nem landol az érintett ország területén, csupán áthalad a légterén.
A Politico megjegyzi: a légitársaságok egyre dühösebbek, mivel a francia légi forgalmi irányítók egyre gyakrabban élnek a munkabeszüntetés eszközével.
A Wizz Air korábbi közleménye szerint a sztrájk az ő járataikat is érintette. Az európai légtérben kialakult torlódás járatkésésekhez, egyes esetekben pedig elkerülhetetlen járattörlésekhez vezetett a fapados légitársaságnál is. A Wizz Air minden érintett utast előzetesen értesített, és felajánlotta a jegyár teljes visszatérítését vagy az ingyenes átfoglalás lehetőségét.
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Az elektronikus aláírásoknak egyre nagyobb a szerepe, de a különböző típusok közötti különbségek nem mindig egyértelműek.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A Tisztelet Társasága alapítója hosszú betegség után halt meg, 54 éves volt.
14 kilót fogyott a német aktivista.