Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
Közzétettek a jemeni húszi lázadók egy videót, amelyen az látható, ahogy elsüllyesztenek egy tankert.
A Jemen délnyugati partjainál, libériai zászló alatt közlekedő Magic Seas hajót a hétvégén támadták meg: először nyolc csónakból vették célba, kézifegyverekkel és gránátokkal támadva. A fegyveres biztonságiak viszonozták a tüzet.
A hajót később négy drón is megtámadta, közülük kettő a hajó bal oldalának csapódott, aminek következtében tűz keletkezett a fedélzeten, és a legénység kénytelen volt elhagyni azt. A videó szerint a húszik a hajóra több helyen is aknákat helyeztek el, majd egyszerre felrobbantották őket. A hajó gyorsan elsüllyedt.
A személyzet minden tagja biztonságban van, miután egy arra járó kereskedelmi hajó kimentette őket. Jahja Szarí, a jemeni húszi lázadók szóvivője közleményben jelentette be, hogy az akciót azért hajtották végre, mert a Magic Seas üzemeltetője továbbra is küld hajókat izraeli kikötőkbe.
Egy másik hajót, a libériai zászló alatt haladó, görög tulajdonban lévő Eternity C-t hétfőn támadták meg a húszi lázadók, ötven tengeri mérföldre délnyugatra a Vörös-tenger partján fekvő jemeni Hodeidah kikötővárostól.
A 25 fős legénységből eddig tíz embert mentettek ki, hatan a terroristák fogságába estek. A tanker olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy elsüllyedt.
Maguk a lázadók csupán arról adtak ki közleményt, hogy a legénységből néhány embert kimenekítettek a hajóról, valamint videófelvételt is közzétettek a süllyedő Eternity C utolsó perceiről.
A húszik 2023 vége óta támadnak Izraellel kereskedő hajókat a térségben a gázai háború miatt, a palesztinokkal való szolidaritásra hivatkozva. Ezek a támadások megzavarták a hajóforgalmat a világkereskedelem számára létfontosságú tengeri övezetnek számító régióban. A lázadók 2023 novembere óta több mint száz támadást követtek el a régión átvonuló hajóforgalom ellen. Két hajót elsüllyesztettek, egyet lefoglaltak, és legkevesebb négy tengerész életét vesztette.
Májusban Donald Trump bejelentette, hogy a jemeni húszik megadták magukat, leállítják támadásaikat a Vörös-tengeren közlekedő hajók ellen, és elállnak a harctól, amit az Egyesült Államok a légicsapások leállításával viszonoz. Júniusban azonban a húszik már azzal fenyegettek, hogy megtámadják az amerikai hajókat a Vörös-tengeren, ha az Egyesült Államok csatlakozik az Irán elleni izraeli légitámadásokhoz.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.