Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
A fürdő üzemeltetője továbbra is a Budapest Gyógyfürdői Zrt. marad, amely szintén előnyösnek tartja az egyes helyiségek mostani adásvételét.
Tiborcz István érdekeltségének, a BDPST Groupnak a portfóliójába tartozó DOME Kft. vásárolta meg a Gellért fürdő egyes részeit a fővárosi tulajdonú Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt.-től – írja a Portfolio.
A Fővárosi Közgyűlés még februárban járult hozzá az adásvételhez, így a létesítmény egyes területei is a miniszterelnök vejének cégcsoportjához kerülhetnek, miközben a gyógyfürdő lényegében továbbra is a fővárosi üzemeltető vállalatnál marad.
A fürdő mellett található Gellért Szállót 2022 decemberében szerezték meg Tiborczék. A mostani ügylet célja az, hogy az eddig szétválasztott területek – pincerészek, közlekedők, raktárak, irodarészek – jobban kihasználhatóvá váljanak.
A BGYH közleménye szerint komplex fürdőfelújítási programjuk „egyik zászlóshajójának” számít a Gellért fürdő, a mostani szerződés pedig mindkét fél számára jobban kezelhető üzemeltetési helyzetet hoz létre.
A szálloda felújítása tavaly ősszel kezdődött, a fürdő rekonstrukciós munkái a BGYH szerint idén ősztől kezdődhetnek meg, és 2028-ra készülhetnek el velük.
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
A hitel megfelelő előkészítésén nem csak az múlik, hogy kap-e hitelt egy cég, hanem az is, milyen költségek mellett.
Az ingatlan bérleti díja és a kapcsolódó költségek elszámolhatók a költségként? Milyen járulékokat kell fizetni?