Tiborcz István most azzal keresett 3 milliárd forint közpénzt, hogy átadta a volt MÁV-palotát a BGE-nek

A magánosítással korábban Jellinek Dániel, majd Tiborcz is szépen kaszált. Az egyetem kuratóriumában ott ülnek Orbán Ráhel és férje bizalmasai is.

  • HVG HVG
Tiborcz István most azzal keresett 3 milliárd forint közpénzt, hogy átadta a volt MÁV-palotát a BGE-nek

Az Andrássy út 73–75. alatt lévő, közel 30 ezer négyzetméteres, patinás volt MÁV-székház először 2021-ben került ki az állam tulajdonából, amikor egy több ingatlant tartalmazó csomag részeként eladták Jellinek Dánielnek. Jellinek összesen 11,6 milliárd forintot fizetett az államnak, ebből az épület ára 5,6 milliárd forintot tett ki. Később a palotát, amely 2008-ig volt a MÁV székháza, továbbadták a Tiborcz-közeli Central European Ingatlanalapnak (CEI), vélhetően 6 milliárd forint körüli értéken – írja a Válasz Online.

Tavaly a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem (BGE) és állami alapítványi fenntartója 9,3 milliárd forintért vásárolta meg az ingatlant – technikailag úgy, hogy megvették a palotát birtokló céget, majd átnevezték. A hivatalos egyetemi tájékoztató szerint a fejlesztési programot saját forrásból, az államtól korábban kapott ingatlanok értékesítéséből, illetve egyéb – alighanem szintén kormányzati – céltámogatásokból fedezték.

Tiborcz István cége tagadja, hogy ajánlatot tettek valamelyik belvárosi palotára

Több, világörökségi védelmet élvező épület is van a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő kínálatában, ezekből nem kér állítólag Orbán Viktor vejének cége.

Ez azt is jelenti, hogy Tiborcz István ismét közpénzből szerzett milliárdos nyereséget, hiszen az ingatlan magánkézbe adása, majd visszaállamosítása közben legalább 3 milliárd forintos haszon keletkezett a köre számára. Kérdés, hogy mi szükség volt az ingatlan privatizálására, hiszen sem Jellinek, sem Tiborcz nem tett semmit az épület állagának megóvásáért.

A BGE fenntartói struktúrája is erősen kötődik a NER-hez: a kuratórium elnöke Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség volt vezetője, Orbán Ráhel egykori „szabadidős” tanácsadója, de a testületben jelen van Szécsényi Bálint, Tiborcz bizalmasa is. Az egyetem őrző-védő feladatait pedig Mészáros Lőrinc cége látja el.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.