Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Tornai Márkot néhány hete váltották le a Merkúr Bevetési Egység éléről, a nyomozás azonban állítólag már ekkor is javában zajlott ellene – értesült a lap. Az értesülést később az érintettek és az ügyészség is cáfolta.
Frissítés: Cikkünk címében korábban a 444 alapján azt írtuk, hogy kábítószerrel kapcsolatos eljárás folyik Tornai Márk ellen, a címet és cikkünket az új fejleményekkel frissítettük.
A múlt héten őrizetbe vették a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kommandójának, a Merkúr Bevetési Egységnek a korábbi parancsnokát, Tornai Márkot – írta kedd reggel a 444.hu. A lap úgy tudja, hogy kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt került sor az intézkedésre.
A cikk szerint az őrizetbe vétel idején Tornai papíron már nem volt parancsnok, mert néhány héttel ezelőtt leváltották. A nyomozás azonban akkor indult, amikor még ő irányította az egységet.
Erről azt írták, hogy egyike Magyarország legképzettebb fegyveres alakulatainak, képességei a Terrorelhárítási Központ egységeihez hasonlók. A NAV munkáját segítik, a felettes szervük a Nemzetgazdasági Minisztérium.
A lap megkereste az üggyel kapcsolatban a NAV-ot, ám egyelőre nem reagáltak. A hír megjelenés után röviddel azonban a 24.hu elérte az érintettet, aki cáfolta, hogy őrizetbe vették volna. Tornai megerősítette, hogy osztályvezetői beosztását a NAV június végén valóban visszavonta, az indoklás nélküli döntésről csak pár nappal korábban értesítették. Ezzel kapcsolatban annyit még elmondott, hogy munkaügyi perre készül az ügyben, de további részleteket nem árult el.
Hasonlóképpen nyilatkozott Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője, aki arról beszélt, hogy Tornai nincs őrizetben, és gyanúsítást sem közöltek velük.
Tornai a 24-nek arról is beszélt, hogy a 444-gyel szemben jogi lépéseket tervez.
Nyitóképünk illusztráció. Fotó: Reviczky Zsolt
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Politikai vádiratot készített a Szuverenitásvédelmi Hivatal minden olyan közvélemény-kutató ellen, aki nem a kormány szája íze szerinti eredményeket tesz közzé a pártok támogatottságáról. Kérdés, kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
A miniszterelnök amiatt panaszolta be az ukránokat, mert a Barátság egyik oroszországi elosztóállomását támadták.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A miniszterelnök is reagált a tűzijáték „áruló Péter” blokkjára.
A rendőrség a nőt gyanúsítja.
Több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.