Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Pozitív volt a magyar külkereskedelem mérlege júniusban és az első félévben is, viszont a tavaly ilyenkorihoz képest romlott a helyzet.
Összesen 4935 milliárd forint értékben sikerült júniusban külföldön eladni magyar, illetve Magyarországon összeszerelt termékeket, miközben 4541 milliárd forintot fizettek a Magyarországra behozott külföldi árukért – számolt a Központi Statisztikai Hivatal. Az jó hír, hogy a külkereskedelem többlettel zárta ezt a hónapot is (azaz több pénz érkezett be a magyar árukért, mint amennyiért behoztak külföldieket), de az azért fontos részlet, hogy naptárhatással kiigazítva a kivitel 0,7 százalékkal csökkent a tavaly ilyenkorihoz képest, miközben a behozatal 5,9 százalékkal nőtt.
Gépekből és szállítóeszközökből 1,2 százalékkal kevesebbet adtak el külföldre, ellenben 6,8 százalékkal többet hoztak be. Élelmiszerből, italból és dohányból 4,4 százalékkal csökkent a kivitel, a behozatal 1,5 százalékkal nőtt, a feldolgozott termékek exportja pedig 3,8 százalékkal esett, az importja ugyanennyivel nőtt. Az energiahordozókból 46 százalékkal többet hoztak be az országba és 18 százalékkal többet vittek ki, mint egy éve ilyenkor.
Az első félévben összességében 6,8 milliárd eurós többletet tett ki a külkereskedelmi mérleg, ami 957 millió eurós romlás a tavaly január-júniusihoz képest. A kivitel 0,7, behozatal pedig 3,7 százalékkal nőtt.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.