Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Az FTC 2021-ben egymillió eurót fizetett az őt átverő csalóknak. Most még a megvásárolt játékos volt klubjának is fizetnie kell, mert a Fradi is felelős, amiért engedte, hogy megkárosítsák – mondta ki a bíróság.
Most hozta meg a döntését a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) abban az ügyben, amelyben a Ferencvárost közel egymillió euróval megkárosították – írta meg az NSO.
Az FTC 2021-ben igazolta át Stjepan Loncart a Rijekától. El is utalták az egymillió eurós átigazolási díjat, csakhogy a horvát klubhoz nem érkezett meg soha a pénz. Kiderült ugyanis, hogy csalók feltörték a Rijeka levelezőrendszerét, megadtak egy spanyol számlaszámot, az FTC pedig arra küldte az utalást.
A Rijeka a FIFA-hoz fordult, azt követelve, hogy az FTC utalja el nekik is a teljes összeget, a nemzetközi szövetség pedig úgy ítélt, hogy valóban a vevő volt a hibás, amiért nem szúrta ki a csalást. A Ferencváros fellebbezett, ennek eredményeképp mondta ki most a CAS: az eladó és a vevő fele-fele arányban hibás, így az átigazolási díj felét. 498 750 eurót – mai árfolyamon 194 millió forintot – kell, hogy megfizesse a Rijekának.
A Ferencváros az ítélet szerint figyelmen kívül hagyta, hogy egy horvát klub vajon miért spanyol számlaszámot ad meg, amely ráadásul el is tér a FIFA rendszerében található adatoktól, és egy hamis mailcímmel kapcsolatos riasztást sem vett komolyan. A Rijeka pedig ott hibázott, hogy nem hivatalos kommunikációs csatornákat használt, nem erősítette meg a fizetést a FIFA rendszerében, és nem reagált a hamis domainről szóló figyelmeztetésre.
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
Milyen jogi megfelelési követelményekre kell figyelnie a vállalkozásoknak, ha MI-alapú eszközöket használnak a munkaügyi területeken?
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
71 embert ideiglenesen ki kellett telepíteni.
Korábban már kitűztek egy időpontot a találkozóra, ezt azonban később elhalasztották.