388,7 forintos euróárfolyamon alapul majd az üzemanyag-jövedékiadó 2026-ban érvényes alsó határa, ami az Orbán-kormány adóemeléseként értelmezhető – írja a Népszava. A lap szerint ez a határ eredendően euró alapon van meghatározva, és bár a Fidesz-propaganda évről évre azt a látszatot kelti, hogy Brüsszel módosítgatja, valójában a benzin esetében 21, a gázolaj esetében 15 éve nem nyúltak hozzá. Csak hát ez euróban van meghatározva, a forintban kifejezett értékét mindig az előző év október 1-jei hivatalos árfolyam alapján kell frissíteni. A forint árfolyamváltozása pedig elsősorban az aktuálisan regnáló kormányzat gazdaságpolitikájától függ, de ez még nem minden.
A friss árfolyam alapján jövőre a benzin után 177, a gázolaj után 163 forint lenne literenként a jövedéki adó EU által minimálisan elvárt szintje itthon. Jelenleg ez a minimális szint a benzin esetén 181, a gázolaj esetén pedig 189 forint, de az Orbán-kormány 2024 óta ismét fölémegy az EU által meghatározott legkisebb értéknek. A benzinnél 19-20, a gázolajnál 22 forinttal magasabb összeget határozott meg idénre, ezért kell most 202, illetve 189 forintot kell fizetni minden liter után.
Csak pár évig volt ebben szünet a koronavírus-járványra és az ukrajnai háborúra hivatkozva; akkor az uniós küszöbérték alá lőtték be a szintet amiért aztán figyelmeztetést is kaptak Brüsszeltől. Így aztán tavaly visszatértek ehhez, de nem álltak meg ott: a szükséges 28-26 forintos emelés helyett egységesen 41 forinttal emeltek, és az emelkedés évi mértékét is meghatározták, mindig az adott év általános áremelkedési ütemének megfelelő.
Ez idén januárban 4,1 százalékos emelést hozott, jövőre pedig további 4,3 százalékos lesz, bár, mint Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter jelezte, az emelést fél évvel elhalaszthatják.
https://hvg.hu/360/20250905_2026-Nagy-Marton-halasztas-jovedeki-ado-emeles-uzemanyag-kampany
Mindenesetre kiszámolták, hogy mennyivel adóztatja túl a hazai autósokat az uniós minimumhoz képest a kormány: tavaly 117, idén 140, jövőre pedig 187 milliárddal, vagyis összesen 444 milliárddal.
A lap emlékeztetett: az üzemanyag jövedéki adóját többnyire az uniós minimumérték fölé belövő, kommunikációjukban adócsökkentést és autósbarátságot mutató Fidesz–KDNP-kormányok 2011 és 2018 között 665 milliárd forinttal többet húztak ki így az autózók zsebéből.