Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Az ÁSZ szerint a nemzeti vagyonkezelő nem tudott Budapesten megfelelő állami ingatlant biztosítani a megyei központokban bezáró irodák kiváltására.
Mintegy 413 millió forintért bérel új, budapesti irodát az Állami Számvevőszék (ÁSZ) – írta meg az Átlátszó. A lap szerint az új budapesti helyszínre azért van szüksége az állami szervek költéseit ellenőrző hivatalnak, mert Miskolc, Debrecen, Szeged, Pécs és Győr kivételével bezárja vidéki irodáit, az ott dolgozóknak pedig a fővárosban biztosítanak új munkahelyet.
A Számvevőszéket 2023-ig törvény kötelezte, hogy minden megyei központban helyi irodát tartson fenn, ám ezek a helyi ellenőrzési funkció „tényleges megszűnésével” már évekkel ezelőtt jelentőségüket vesztették, mivel az ott dolgozók munkaköre már nem kötődött specifikusan az adott helyhez.
Az ÁSZ azt közölte, hogy az irodabezárásokkal érintett tizenhárom városban a dolgozók többsége nem másik vidéki várost, hanem Budapestet jelölte meg preferenciális új munkavégzési helyként, csakhogy a fővárosban a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. nem tudott számukra megfelelő állami ingatlant biztosítani.
Így döntöttek végül a New Work Science Park Kft.-vel 2025 szeptemberétől 2028 augusztusáig érvényes bérleti szerződés megkötése mellett, amelynek költségeiről az ÁSZ azt állítja, hogy az eredetileg tervezett költségvetésükből, többletforrás igénylése nélkül ki tudja majd gazdálkodni. A Petőfi híd budai hídfőjénél, az Irinyi József utca 4–20. szám alatti, összesen csaknem 1500 négyzetméteres ingatlant az ÁSZ három éven át havi nettó 11,1 millió forintért fogja bérelni, amely az üzemeltetés és a biztosítások költségeit is magában foglalja.
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
A hitel megfelelő előkészítésén nem csak az múlik, hogy kap-e hitelt egy cég, hanem az is, milyen költségek mellett.
Az ingatlan bérleti díja és a kapcsolódó költségek elszámolhatók a költségként? Milyen járulékokat kell fizetni?