Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Simonka György egykori pénzügyi tanácsadója beszélt arról a bíróságon, hogyan került rengeteg pénz a politikushoz.
A vád egyik legfontosabb tanúját hallgatták meg a Simonka-ügyben. Kovács Zoltán a 2010-es évtizedben dolgozott az egykori fideszes képviselő pénzügyi tanácsadójaként, amikor viszont Simonkát egy korrupciós hálózat kiépítésével vádolták meg, nagyrészt az ő tanúvallomására alapozta az ügyészség a vádat.
A 24.hu tudósítása szerint Kovács arról beszélt a bíróságon, hogy túlárazott módon, kifogásolható minőségben készítettek el beruházásokat, amelyekre felvettek támogatást, sokszor közbeiktatott cég segítségével dolgoztak, majd a túlárazásból keletkezett hasznot Simonka irányításával szétosztották. De arról is szót ejtett, hogy ingatlanügyleteken is nagy pénzeket kerestek: elmondása szerint volt olyan néhány százezer forintos telek, amit 30 millió forintos áron túlszámlázva értékesítettek tovább.
Simonka György meghatározta a feladatokat, intézte a hiteleket, volt ember a közbeszerzésre, a lebonyolításra, és arra, hogy hordja vissza a pénzt a túlárazott beruházások után – mondta Kovács a tárgyaláson. Azt is hozzátette:
a visszaosztott pénzekről Gyuri felesége vezetett nyilvántartást egy piros füzetbe.
A céghálózat vállalkozásai közt ismerősök, rokonok, barátok váltották egymást, a jó részük a vádlottak padjára került – folytatta.
Beszámolt egy olyan esetről is, amikor megvalósult beszerzésként lejelentették egy targonca átadását, úgy, hogy a gép nemhogy nem érkezett meg, még abban sem voltak biztosak, hogy Kínában egyáltalán legyártották azt.
A tanú azt mondta, megijedt, amikor a nyomozók megkeresték, úgyhogy a nála lévő dokumentumok egy részét elégette az anyja kályhájában. Elmondása szerint amikor ezt elmesélte Simonkának, a politikus azt válaszolta neki, hogy ő pedig háromládányi iratot tüzelt el.
Arról is részletesen beszélt, hogy miután Simonka megtudta, hogy eljárás indult, nem lehetett telefont bevinni a tárgyalásokra, Signalt kellett használni a telefonbeszélgetésekre, és nem lehetett e-mailezni.
Simonka még a tárgyalás előtt jelezte: szerinte valójában a vádiratban az ő nevét ki lehetne cserélni Kovácséra.
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
Milyen jogi megfelelési követelményekre kell figyelnie a vállalkozásoknak, ha MI-alapú eszközöket használnak a munkaügyi területeken?
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.