Szakad a bitcoin, ki tudja, hol áll meg

Szinte minden tényező a kriptodevizák ellen hat, a bitcoin árfolyama idei mélypontjára esett, és további gyengülés várható.

  • HVG

A világ legnagyobb kriptodevizájának árfolyama kedd reggel az ázsiai kereskedés során 90 ezer dollár alá zuhant, elmélyítve azt az eladási hullámot, amely eltörölte az év során elért teljes árfolyamnyereséget. Az opciós piacon a kereskedők egyre pesszimistább fogadásokat tesznek, azon meggyőződéssel, hogy a zuhanás még korántsem ért véget – írja a Bloomberg.

A CoinMarketCap adatanalitikai platform által összeállított hangulatindex azt jelzi, hogy a kriptopiaci szereplők „extrém félelem” állapotába süllyedtek.

A piaci hangulatra a nagyobb gazdasági folyamatok is nyomást gyakorolnak. A befektetők az Nvidia chipgyártó üzleti jelentését várják (a cég teljesítménye jellemzően erősen befolyásolja minden technológiai-digitális befektetési eszköz értékelését), valamint az amerikai jegybank decemberi lehetséges kamatcsökkentésével kapcsolatos várakozások alakulását. A várakozások jelenleg inkább arra mutatnak, hogy nem lesz kamatcsökkentés, ami lefelé nyomja a kockázatosnak ítélt eszközök árfolyamát.

Jerome Powell Fed-elnök
Mandel Ngan / AFP

Az abba fektető befektetési alapok (ETF-ek) sok bitcointól szabadultak meg az elmúlt időszakban, illetve a kínálatot növelték azok a „bányászok”, akik azt követően szálltak ki, hogy áprilisban megfeleződött a bányászattal (az új bitcoinok előállításával) elérhető haszon. Szintén eladási hullámban vannak az úgynevezett digitáliseszköz-kincstárak, az olyan befektetési vállalkozások, amelyek az ETF-ekhez hasonlóan közvetett kriptobfektetéseket kínálnak ügyfeleiknek.

Hozzászólások