32. alkalommal fogunk találkozni, ez randevúból is sok
– mondta Orbán Viktor abban a videóban, ami a török elnökkel való találkozása előtt készült hétfőn. A magyar miniszterelnök vasárnap utazott Isztambulba.
Orbán szerint a „törökök a legjobb és legsikeresebb békeközvetítők ez idáig”. Hozzátette, hogy a török elnök „százezer migránst fogott meg ebben az évben”, ha ezt nem tette volna, akkor „egész Európa úszna a menekültáradatban”. A videó végén látszik, hogy a magyar miniszterelnököt már várja Erdogan, amikor megérkezik az autójával.


Orbán Viktor a Törökországba tartó repülőúton elmondta, hogy a stratégiai ülésen négy fő témát érintenek majd:
- gazdaság és kereskedelem (a volumen 5-6 milliárd euróra nőhet),
- migráció (Orbán Viktor szerint a törökök segítségével sikerült megakadályozni a migrációs nyomást, ez pedig részben a jó magyar-török barátságnak köszönhető) ,
- orosz-ukrán háború (a törökök minden békéltetési kísérletben benne voltak, együttműködik Magyarország és Törökország a béke érdekében),
- energia (Török Áramlaton keresztül érkezik a gáz Magyarországra Oroszországból, a vezetékek biztonságára a törökök vigyáznak).
https://hvg.hu/gazdasag/20251207_Orban-Viktor-isztambul-erdogan-torokoroszag-nato-eu-talakozo-ebx
Nyitókép: MTI / Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály / Kaiser Ákos