Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
A helyiek is csak hallottak a kisboltról, amire egy titokzatos Tóth Istvánné kapott közpénzt.
Csaknem 62 millió forintból mindössze 3 sor téglát és az alapot sikerült lerakni az épülő kisbolthoz Velemben – közölte Tompos Márton, a Momentum országgyűlési képviselője a Facebook-oldalán.
A képviselő a vas megyei településen próbálta kideríteni, hogy mi lett a Magyar Falu Programból származó támogatással, amiből a boltot nyitották volna. A politikus beszélt Szabó Zoltán polgármesterrel, aki elmondta, hogy a boltból nem lesz semmi, az építési területről már levonultak a kivitelezők, a raklapon levő téglákat is elvitték. A település előző vezetője sem tudott semmi a „beruházásról”, pedig állítása szerint nyomoztak, hogy ki is lehet az a Tóth Istvánné, aki a pályázaton nyert.
Nem az egyetlen hasonló eset, a támogatásban részesülő vállalkozások közül több is eltűnt, erről Tompos az RTL Híradónak beszélt még szeptemberben. Szerinte az elmúlt pár évben már több száz millió forintos nagyságrendben talált problémás projekteket.
Tompos már 2024 tavaszán is foglalkozott a Magyar Falu Program keretében nyitott kisboltokkal, akkor Tóth Vera és párja palkonyai üzletének hírével került a hírekbe. Az elmúlt napokban pedig többször is posztolt a témáról, talált már kisbolt helyén álló romos vagy üres épületet esetleg gazzal benőtt telket Pusztaberkin, Horpácson és Bodméron is.
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
A hitel megfelelő előkészítésén nem csak az múlik, hogy kap-e hitelt egy cég, hanem az is, milyen költségek mellett.
Az ingatlan bérleti díja és a kapcsolódó költségek elszámolhatók a költségként? Milyen járulékokat kell fizetni?
A játékost 2021-ben egy Eb-meccsen újra kellett éleszteni.