30 százalékos kedvezményt ad a kormány a januári fűtésdíjból a „15 éve nem látott, rendkívüli hideg miatt” minden háztartásnak, függetlenül attól, hogy gázzal, villannyal vagy távhővel fűtenek – mondta Gulyás Gergely miniszter a csütörtöki kormányinfón. A kormány számítása szerint ugyanis átlagosan 30 százalékkal nőtt a januári fogyasztás.
Azoknak, akik gázzal és villannyal is fűtenek, április 30-ig kell nyilatkozniuk, hogy melyikre szeretnék érvényesíteni a kedvezményt, ha ezt elmulasztják, automatikusan a gázszámlán kapják meg. 4,4 millió háztartásban van villany, de ennél több, összesen 5,2 millió villanyóra tartozik a háztartásokhoz, ezért arról is nyilatkozni kell, hogy melyikre kéri a fogyasztó a kedvezményt. Így vélhetően aki például hőszivattyúval, H-tarifás mérővel fűt, annak érdemes ezt a mérőórát megjelölnie.
A 674 ezer távfűtéssel fűtő háztartás esetén a társasház közös mérője alapján állapítják meg az egy lakásra vonatkozó kedvezményt.
A többletfogyasztás Gulyás Gergely szerint 50 milliárd forintos többletterhet jelent a fogyasztók számára, ezt részben az állam, részben a Robin Hood-adó alanyai fizetik.
https://hvg.hu/360/20260122_rezsi-rezsimentes-rezsicsokkentes-inflacio-valasztasok
Részletek
A 2,9 millió gázfogyasztó ügyfélből 1,7 millió átalánydíjat fizet, 600 ezer diktál, a fennmaradó ügyfelek jelleggörbe alapján fizetnek, az éves fogyasztásuk 90 százaléka jellemzően a szeptember 15-től május 15-ig tartó fűtési szezonra esik. Ezen belül januárra 19,4 százalék átlagos fogyasztás esik az elmúlt 5 év átlaga alapján, ennek arányában fogják felosztani a támogatást. A gyakorlatban ezt úgy oldják meg, hogy a januárra eső fogyasztást felszorozzák 1,3-mal – mondta Lantos Csaba energiaügyi miniszter.
A 2025-ös elszámoló számla alapján mindenki ki tudja számolni, mekkora kedvezményt fog kapni, de a jogszabályban közzé is fogják tenni a képletet, amely alapján minden gázfogyasztó ki tudja számolni a kedvezményt. Azt ígérik, hogy aki meghaladná a rezsivédett, 1729 köbméteres határt, míg tavaly a határon belül maradt, akkor az a januári túlfogyasztás miatt sem fog a sáv fölé kerülni.
Ez azt is jelenti, hogy ha 30 százaléknál nagyobb volt a túlfogyasztása, akkor ennyi kedvezményt fog kapni, mert senki nem mehet a rezsivédett sáv fölé.
Az átalányfizetők 11-szer azonos összeget fizetnek, az elszámoló számlán pedig kiderül a tényleges fogyasztás, ez mindenkinek más időpontban érkezik meg, ekkor tudják érvényesíteni a kedvezményt. Aki 2025-ben a rezsivédett sávon belül fogyasztott, az mindenképpen ezen belül fog maradni, a többletfogyasztás nem viszi át a sávon. Ez azt jelenti, hogy mindenki a fogyasztásához arányos kedvezményt fog kapni.
https://hvg.hu/gazdasag/20260127_januari-rezsistop-mvm-futes-szamla
A havi diktálás esetén (hacsak nem január 31-én diktált) két diktálás alapján tudják megállapítani a fogyasztást. Aki már megkapta a januári számlát, annak érdemes azt befizetni, és majd utólag jóváírják. A miniszter kérdésre elmondta: a kedvezmény a rendszerhasználati díjra is vonatkozni fog.
Az is elhangzott, hogy nem készpénzben érkezik majd a támogatás, hanem beszámítják a következő részszámlába. Arra a kérdésre, hogy milyen kedvezmény jár azoknak, akik fával fűtenek, Lantos elmondta, hogy áram a magyar háztartások 95 százalékában van, így a villanyszámlát lehet csökkenteni, a tűzifára a szociális program vonatkozik, ezt január 28-ig tudják igényelni a rászorulók, és március 15-ig érkezik meg a fa az önkormányzatokhoz.
A kedvezményt mindenki később kapja meg, fizetni addig is kell a számlákat, gondolkodott-e a kormány azon, hogy a jelenlegi többletkiadás miatt kompenzáljanak? – kérdezte kollégánk. Lantos szerint az megszokott, hogy a januári számlák jellemzően magasabbak, de aki épp januárban diktál, az kapja meg leghamarabb a kedvezményt. A legkésőbb azok jutnak támogatáshoz, akiknek az átalányos tisztázó számlája az év második felében esedékes – tette hozzá. Azok, akik előre fizetnek a gázért vagy a villanyért, hétezer forintos jóváírást kapnak a számlájukra. Lantos Csaba elmondta, napokon belül megjelennek a részletek a rezsistopról.
Vannak olyan társasházak, amelyeknél mindegyik ház saját kazánnal rendelkezik. A Telex kérdezett arról, hogy ezekben az esetekben a lakások fogyasztásában hogyan érvényesíthető a kedvezmény. Lantos elmondta: ha távhőszolgáltatótól érkezik az energia, akkor vonatkozik rájuk a kedvezmény, ha nem, akkor nem kapják meg a 30 százalékot. A miniszter szerint kevés ilyen háztartás van Magyarországon.