A Transparency által megszerzett iratokból kiderül: kontroll nélkül költötte a közpénzt az MNB-alapítványok kezelője

Az Optima Befektetési Zrt. korábbi vezetése a jogi előírásokat tudatosan megsértve fektette be a jegybankból származó közpénzt.

  • HVG

A Transparency International még tavaly októberben nyerte meg azt a pert, amely nyomán a bíróság arra kötelezte az MNB-alapítvány vagyonát kezelő Optima Zrt.-t, hogy adjon adatokat arról, milyen döntéseket hozott az alapítvány jelentős, közpénznek számító vagyonáról.

A TI Magyarország azt követően fordult a bírósághoz, hogy az Optima Befektetési Zrt. megtagadta a válaszadást arra vonatkozóan, hogy mikor és milyen feltételekkel fektetett a Matolcsy-klán tagjához, Száraz Istvánhoz köthető Quartz Alapkezelő egyik korábbi alapjába.

Az Optima idén januárban átadta ugyan a kiperelt iratokat a TI-nek, azonban nem tették hozzá azokat a vagyonkorrekciós megjegyzéseket, amelyekből kiderült volna, hogy az Optima által kezelt vagyon nagy része 2024 folyamán elúszott – ezt Hegedüs István is elismerte a HVG-nek, akit Varga Mihály új jegybankelnök ültetett az alapítvány vagyonáért felelős Optima cégcsoport élére.

https://hvg.hu/360/20260118_pallas-athene-transparency-international-mnb-matolcsy-optima

Optima a törvények felett?

„A Társaság korábbi vezetése következetesen olyan tárgyú nyilatkozatot tett, miszerint a Társaságra nem vonatkozik a közpénzek felhasználásának az átláthatóságára vonatkozó előírások rendszere”

– ez a mondat ismétlődik több ponton abban február 26-án kelt válaszlevélben, melyet az Optima Befektetési Zrt. új (Matolcsy-éra utáni) vezetése küldött a TI Magyarország számára a Kúria ítélete után. Így egyértelművé vált, hogy az előző vezetés fittyet hányt az Alkotmánybíróság 2016-os ítéletére, miszerint az „MNB által létrehozott alapítványok közpénzt kezelnek”. 

A TI szerint ebből az is következik, hogy a jegybank által alapítványokba áttolt közpénzt átláthatóan kellett volna befektetni, és a kedvezményezetteket versenykörülmények között kellett volna kiválasztani – ez nem történt meg.

A Quartz Alapkezelő több ponton is kapcsolódott jegybanki ügyletekhez. A legismertebb momentum, hogy egy 2025. február 28-án kelt, később azonban visszacsinált, értékpapír-kölcsön szerződésnek álcázott, valójában azonban adásvételt rejtő megállapodással a Quartz Alapkezelő által ekkor még képviselt egyik magántőkealap, a Közép-Európai III. Magántőkealap szerezte volna meg az Optima Befektetési Zrt.-től a PADME Alapítvány vagyonának jelentős részét ténylegesen kezelő Optima Alapkezelőt. 

https://hvg.hu/360/20260227_pallas-athene-alapitvany-vagyon-lenyulas-gtc-vaci-greens-irodahaz-matolcsy-gyorgy-es-adam-tiborcz-meszaros-zold-ut-a-lenyulasnak-hvg

Az iratok rávilágítanak arra, hogy milyen kapkodás zajlott az Állami Számvevőszék tavaly márciusi jelentésének megjelenését megelőző hetekben. Az adásvételi szerződést ugyanis még az aláírás napján, február 28-án módosították, majd egy hét múlva, március 7-én visszavonták. Az adatigénylés révén most mindhárom irat a TI Magyarország birtokába jutott. 

A TI Magyarország adatigénylésére adott válasz alapján most az is kiderült, hogy a közpénzek felhasználására vonatkozó átláthatósági és versenyeztetési előírásokat tudatosan figyelmen kívül hagyták mind a Quartz Alapkezelő kiválasztása során, mind akkor, amikor tulajdonosi hátterét nem vizsgálták. 

Sőt, kereken egy évvel a Varga Mihály által kinevezett új alapítványi vezetés hivatalba lépése óta még mindig folyamatban van annak az alapvető információnak a feltárása is, hogy az Optima Befektetési Zrt. mikor fektetett be a Közép-Európai III Magántőkealapba. 

Az Optima Befektetési Zrt. csak 2021. májustól rendelkezett adatokkal arra vonatkozóan, hogy mennyit értek a 2019. márciusban létrehozott Közép-Európai III. Magántőkealapban eszközölt befektetései. A magántőkealap kezelését ugyanis a Quartz Alapkezelő a Tiborcz István-körébe sorolt, Szécsényi Bálint által tulajdonolt Közép-Európai Kockázati és Magán Tőkealap-kezelő Zrt.-től vette át 2021 folyamán. Mindez különösen ironikus, tekintettel arra, hogy a per megindítása óta, 2025. nyarán a magántőkealap ismét alapkezelőt váltott: a Közép-Európai III. Magántőkealap kezelője a PADME tulajdonosi körébe tartozó Optima Alapkezelő Zrt. lett. 

Arra azonban már a TI Magyarország egy korábbi adatigénylésére adott válasz világított rá, hogy a 3,8 milliárdos, bonyolult konstrukciókon keresztül megvalósított befektetés egy része 2024. év végéig feltehetőleg elpárolgott. Ekkor ugyanis már csak 2,3 milliárd forintot ért. A most megkapott válaszokból az is kiderül: ez nem véletlen, hiszen a jegybanki ügy szempontjából kisméretű, de mégis milliárdokat érő befektetést mindenféle hozamelvárás nélkül hajtották végre, vagyis ingyen adták a közpénzt – olvasható a bejegyzésben.

https://hvg.hu/360/20241129_hvg-matolcsy-gyorgy-mnb-tavozas-matolcsy-adam-szaraz-istvan-vagyonmentes-simicska

Hozzászólások

Útmutató cégvezetőknek