Takács Péter az egészségügyi ellátórendszer megreformálásáról szóló tanulmányról: Ha végre akartuk volna hajtani, lett volna rá másfél ciklusunk

Azt mondta, nem terveznek kórházbezárást.

  • HVG

Ha végre akartuk volna hajtani a Boston Consulting tanulmányában szereplő kórházbezárásokat, lett volna rá másfél kormányciklusunk – mondta a Magyar Hangnak Takács Péter egészségügyi államtitkár arról az egészségügyi ellátórendszer megreformálásáról szóló tanulmányról, amelynek részleteit a HVG ismertette a napokban.

https://hvg.hu/360/20260312_orban-kormany-eltitkolt-egeszsegugyi-reformterv

Takács szerint ez a tanulmány egy a sok közül, amelynek sok részét nem kívánja végrehajtani a kormány, többek között a tömeges kórházbezárásokat. „Hasonló a helyzet a járóbeteg-ellátást illetően is: a járóbeteg-ellátást erősítem, amióta államtitkár vagyok, most Tatabányán adtam át egy új ellátást végző épületszárnyat. A kormány álláspontja változatlan, nem tervezünk bezárást” – tette hozzá.

Rendkívül szánalmasnak tartom, hogy a Tisza Párt az egy évvel ezelőtti nyilatkozatom ellenére ezt most egy szupertitkos tervként próbálja előadni. Ebből is látszik, mennyire kétségbe lehetnek esve a másik oldalon, hiszen ténybeli bizonyítékok vannak arra, hogy pont az ellenkezőjét csináljuk annak, mint ami a Boston Consulting hat évvel ezelőtti anyagában le van írva

– fogalmazott az államtitkár.

Magyar Péter egyébként a HVG kérdésére vasárnap azt mondta, arról is tudomása van, hogy a kormány a nyugdíjkorhatár emelésére is készített terveket:

https://hvg.hu/gazdasag/20260316_el-tud-e-kepzelni-a-tisza-energetikai-egyuttmukodest-oroszorszaggal-magyar-peter-valaszolt

Takács elmondta azt is, azért nem hozzák nyilvánosságra a döntéselőkészítői tanulmányokat, mert azok „nem a kormány álláspontját tükrözik, viszont alkalmasak arra a hergelésre, amit most önök is csinálnak” – mondta a Magyar Hangnak.

A lap a kormány közeléből úgy értesült, hogy ha nyer a Fidesz, akkor a következő kormányban lenne önálló egészségügyi minisztérium, a majdani miniszter pedig Takács Péter is lehet.

Szerintem ez baromság, már ne haragudjon. A miniszterelnök soha nem csinál olyat, hogy előre megtervezi kormánystruktúrát. Minden ilyen híresztelés álhír

– reagált Takács.

Nemrég 27 pszichiáter beadta a lemondását a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézetben, majd később távozott az igazgató, Ézsi Robin is, aki korábban mágusképzőt vezetett, szakirányú végzettséggel pedig nem rendelkezik. Takács Péter az ügy kapcsán azt mondta, Ézsi távozásához egy munkahelyi feszültség vezetett, amelyet nem sikerült feloldani. „Az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) az ügyet kivizsgálta, felállítottak egy vizsgálóbizottságot, amely letett egy jelentést, az országos kórházi főigazgató pedig úgy döntött, hogy a kibékíthetetlen ellentétek miatt nem erőlteti ezt a megbízást” – jegyezte meg az államtitkár.

Arra a kérdésre, hogy milyennek ítéli meg a hazai pszichiátriai ellátást, Takács azt válaszolta: „Nagyon sokat kellett dolgoznom azért, hogy ne álljon fejre a pszichiátriai ellátás. Négy év alatt most harmadjára fogom emelni a szakterület finanszírozását. E területben értük el a legnagyobb fedezetjavulást, úgyhogy, akik most politikai balhét próbálnak csinálni, azok választhattak volna egy jobb szakterületet. Épp ez az államtitkár tette a legtöbb pénzt a pszichiátriába eddig.”

Amikor a lap arról kérdezte, miért lenne politikai akció a pszichiáterek megmozdulása, Takács azt mondta, nem a pszichiáterek megmozdulása a politikai akció, hanem „az akciózik, aki ezt szervezi, meg aki a pszichiátriát most az egészségügy új Szőlő utcájává akarja tenni”, de szerinte öngólt lőtt.

https://hvg.hu/itthon/20260312_magyar-sajtodijat-kapott-gergely-zsofia-a-hvg-munkatarsa

Hozzászólások