Magyarországtól függ a Belgrád-Budapest vasútvonal megnyitása derült ki Aleksandra Sofronijević szerb közlekedési miniszter nyilatkozatából – írja a Szabad Magyar Szó.
A miniszter ugyanis azt mondta a szerb közmédiában, hogy Szerbia készen áll megindítani az utasforgalmat a Belgrád-Budapest vasútvonalon, amelynek megnyitása kizárólag a magyar félen múlik. Megemlítette, hogy a teherforgalom február 24-e óta zajlik a szóban forgó vonalon. „A gond technikai jellegű. Ez azt jelenti, hogy a magyar fél, mindenekelőtt a MÁV ellenőrzi az úgynevezett ETCS-rendszert, ugyanis megjelent egy hiba, amely befolyással bír a 160 kilométeres óránkénti sebességgel közlekedő szerelvények esetében” – mondta a miniszter.
https://hvg.hu/gazdasag/20260407_orban-gyozo-dolomit-kft-budapest-belgrad-vasutvonal-problemas-anyag-kinai-panasz-meszaros-lorinc-v-hid
A tárcavezető szerint a szerb SOKO vonatok már jártak Magyarországon, megkapták a típusengedélyt, amennyiben pedig minden biztonsági rendszer üzemképes lesz és minden, a biztonságos közlekedés lebonyolításhoz szükséges dokumentum rendelkezésre áll majd, akkor a SOKO egyedi engedélyeket is kapni fog.