A kormány szerint nem csak a kifizetett vételár jár vissza a Bayertől a zuglói irodaszörny miatt
Kötbérre, a foglaló kétszeresére és további kártérítésre is jogosult az állam a NER-es céggel kötött korábbi szerződés alapján.
Az épületeket a Telex forrásai szerint külföldieknek, elsősorban kínai befektetőknek akarták eladni.
Az eddig ismertnél sokkal több állami ingatlant akart eladni az Orbán-kormány a tervezett Bosnyák téri költözéssel összefüggésben, ráadásul az ingatlanok egy részét meg sem hirdette a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő, sem prospektusban, sem a honlapján, írja a Telex.
Az már ismert, hogy az állam eladta volna azokat az ingatlanokat, amelyekből a dolgozókat a Bosnyák térre költöztette volna, a lap forrásai most viszont egybehangzóan állították, hogy az akkori tervek szerint az állam „minden”, a költözés során kiürített ingatlant eladott volna, köztük az alábbi, valamiért meg nem hirdetett épületeket is:
Kötbérre, a foglaló kétszeresére és további kártérítésre is jogosult az állam a NER-es céggel kötött korábbi szerződés alapján.
A Telex szerint 2022-ben és 2023-ban, amikor az új irodakomplexumok (a Kopaszi-gáton, a Városliget melletti Dürer Park és a Bosnyák téri Zugló Városközpont) megvásárlásáról döntöttek Orbánék, két vizsgálat, illetve elemzés is született a tranzakció pénzügyi vonzatairól, melyek azzal számoltak, hogy az állam minden elköltöztetett intézmény megüresedő épületét eladja, ezek értékesítéséből pedig több százmilliárd forint bevételt vártak.
Ez a Telex egy forrása szerint jelentős részben fedezte volna az új irodaházak vételárát. „Ezek a dokumentumok megvannak az MNV-nél, és az új kormány ki is adhatná őket, de nyilván politikai okokból nem akarják kiadni ezeket, hiszen veszteséget okoznak a költségvetésnek azzal, hogy nem veszik át a Bayer irodaházait,” mondta.
A forrás szerint a kormány, illetve a döntést előkészítő apparátus azzal számolt, hogy nagyon komoly piaci igény lesz a kiürített belvárosi irodákra. „Mindenki tiborczozik, pedig ezeket az ingatlanokat igazából külföldieknek, elsősorban kínaiaknak akarták eladni”, mondta a lapnak, arra viszont nem tudott válaszolni, hogy az MNV árverésein végül miért nem tűntek fel nagy számban kínai befektetők.
Rózsa András polgármester szerint a Zugló Város Development megszegte a kerülettel még 2006-ban kötött, azóta többször módosított szerződést.
Nyitókép: HVG / Veres Viktor