Velence akár 30 euróra is emelné a napi belépési díjat jövőre

Nem bírja a város a turistaözönt, nagy drágítással akarják csökkenteni a forgalmat. Az idegenforgalmi adót is emelnék.

  • MTI

Velence önkormányzata a jövő évtől véglegesítené a napi belépési díj jelenleg kísérleti rendszerét, és egyúttal naptól függően jelentősen meg is emelné annak összegét a turisták áradatának csökkentése érdekében – közölte Michele Zuin, a város költségvetésért és adóügyekért felelős tanácsnoka az Il Gazzettino című olasz napilappal.

A tanácsnok szerint a jelenlegi, naptól függően öt és tíz euró közötti összeg már nem elegendő ahhoz, hogy visszatartsa a nagy forgalmú napokon érkező egynapos látogatókat. Hangsúlyozta, hogy a cél nem a városi bevételek növelése, hanem a turistaforgalom hatékonyabb szabályozása.

Zuin lehetséges új díjként nagyjából harminc eurót említett, ugyanakkor jelezte, hogy a végleges összegről az olasz kormánnyal és a parlamenttel egyeztetve kell dönteni.

A magasabb összeg különösen a kiemelten népszerű időszakokban csökkenthetné az egynapos látogatások számát – tette hozzá.

A városvezetés azt is mérlegeli, hogy a jelenleg főként április és július között alkalmazott rendszert márciusra és szeptemberre is kiterjesszék, erről azonban még nem született döntés. Az elképzelést a szállodaipar képviselői is támogatják.

Velence az idegenforgalmi adó emelését is fontolgatja, amelyet a szállodákban és egyéb szálláshelyeken megszálló vendégek fizetnek. A cél, hogy a város közelebb kerüljön a többi nagy olasz település gyakorlatához. A legmagasabb kategóriájú szállodák esetében éjszakánként nyolc-kilenc eurós felső határ merült fel.

A városvezetés szerint az intézkedések célja a tömegturizmus jobb kezelése és a helyi lakosság életminőségének védelme. Zuin emellett olyan új rendezvények megszervezését is szorgalmazta, amelyek meghosszabbíthatják a turisztikai szezont, egyebek mellett a Lidón. A belépési díj esetleges emeléséről és a szabályozás kiterjesztéséről még nem született végleges döntés.

Nyitókép: AFP / Stefano Rellandini

Hozzászólások