Önálló akkumulátoripari igazgatóság alakul a januárban létrejövő Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságon belül – erről Gajdos László élő környezetért felelős miniszter beszélt, miután találkozott az Akkumulátor Károsult Települések Igazáért Szövetség (AKÁRTEIS) képviselőivel csütörtökön. Jelezte azt is, hogy az akkumulátoripari hatósági feladatokat megyei szintről országos szintre emelik, hogy az ágazat ellenőrzése a legnagyobb figyelmet kapja.
A miniszter videót is csatolt a bejegyzéshez, amelyben arról beszélt, hogy a főhatóság egyik kiemelt feladata lesz, hogy figyelje az akkumulátorgyárak létesítését, működését, a környezeti hatásvizsgálatokat, és hogy az engedélyben meghatározott nagyon szigorú feltételeket betartsák.
Szükségünk van az iparra, de nem mindenáron, az emberek egészsége az első
– tette hozzá.
Köböl Anita kormányszóvivő két hete jelentette be, hogy újra lesz környezetvédelmi hivatal Magyarországon: felállítják az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságot. A főhatóságról szóló törvénytervezetet azóta fel is tették társadalmi egyeztetésre a kormányzati honlapra, a vele kapcsolatos véleményeket és javaslatokat szeptember 30-ig várják.
A tervezetből a fentieken felül kiderül még, hogy a hatóság az élő környezetért felelős miniszter irányítása alatt állna. Vezetését egy elnökre bízzák, akit a miniszter jelölhet ki, és akinek legfeljebb öt elnökhelyettese lehet, akik egy-egy igazgatóságot vezetnének, vagyis a miniszter által bejelentett akkumulátoripari igazgatóság mellett még négy másik jöhet létre. Azt azonban még nem tudni, hogy a törvényben felsorolt
- környezetvédelmi,
- hulladékgazdálkodási,
- természetvédelmi,
- géntechnológiai,
- állatvédelmi,
- erdészeti,
- klímavédelmi,
- vízgazdálkodási és vízvédelmi
feladatköröket, illetve a velük járó első- és másodfokú hatósági és igazgatási feladatokat hogyan osztják fel és milyen más igazgatóságok között.
Az viszont kiderül, hogy a főhatóságnak a központi szervezete mellett területi szervei is, minden megyének saját élőkörnyezet-felügyeleti hatósága lesz, Pest megye és Budapest pedig egy közöset kap.
A hatóság a minisztériumból válik ki, és az eddig a kormányhivataloknál és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál lévő feladat- és hatásköröket, valamint az idevágó folyamatban lévő ügyeket is átveszi, az azokat ellátó szervezeti egységekkel, illetve a regionális laboratóriummal együtt. Az átmenet jövő januártól júliusig tart majd.
Nyitóképünkön a Samsung SDI gödi akkumulátorgyára. Fotó: HVG / Veres Viktor