Ez az ára, ha nyugdíjasként sem akar rosszabbul élni

Élni jó, jól élni még jobb. Kiegyensúlyozott színvonalon pergetni az éveket, mindenképpen okoz valamiféle stabilitást, amitől annál nehezebb megválni – vagy akár csak alább is adni –, minél hosszabb ideje sikerül fenntartani. Sőt, sokan a nyugdíjas kor eléréséhez, a napi munka letételéhez kötik egy, a korábbinál akár jobb, de mindenképpen nyugodtabb élet kezdetét.

Nincs is ezzel különösebb probléma, járna is némi pihi a munkás évek után, hogy végre azzal foglalkozhasson a kiszolgált munkavállaló, vállalkozó, amivel akar – utazás, unokák, csend, nyugalom.

Megkerülhetetlen azonban a finanszírozás kérdése, azaz, minderre honnan lesz pénz. Az már jó ideje nem is vita tárgya, hogy az aktív korban folytatott laza passzivitás csak "vékony" nyugdíjas éveket eredményezhet. Az “éles” jövedelem hirtelen szabad szemmel is jól láthatóan zsugorodik, ráadásul jószerivel egyik napról másikra. Nagyon érdemes tehát már nagyon időben – akár a nyugdíjba vonulást évtizedekkel megelőzően – elkezdeni számolgatni, kalkulálni, hogy mennyit is kellene félretenni ahhoz, a munka abbahagyásakor a rántott hús után ne rögtön a száraz kenyér jöjjön, amin a zsír már prémiumnak számít.

AFP / DPA / Karl-Josef Hildebrand

Bármilyen jól is megy azonban, a nyugdíjba vonulás fordulópont is lehet a korábban megszokott életmód fenntartásában. Erre pedig annak van nagyobb esélye, aki már akkor elkezd félretenni, amikor a nyugdíj még csak a ködös jövőben (sem) sejlik fel. Vigyázat, minél később, annál húzósabb lesz.

Az ma már-már unalmas axióma, hogy öngondoskodás, a nyugdíjas évekre már korábban megkezdett (pénzügyi) felkészülés nélkül a munkát abbahagyók közül csak elenyészően kevesen tudják fenntartani korábbi életszínvonalukat, vagy máshonnan nézve reáljövedelmük szintjét. Arról nem is beszélve, ha valaki pont a nyugdíjas éveire tervezné felpörgetni életnívóját.

Ennek egyik alapvető feltétele olyan, Magyarországon sajnos általánosnak egyáltalán nem nevezhető pénzügyi tudatossággal bírni, ami feltételezi az öngondoskodás fontosságát, sőt, elkerülhetetlenségét. Megdöbbentően sokan – hogy tudatosan vagy öntudatlanul, az mindegy is – kerülik meg az öngondoskodás kérdését, a lakosság fele egyáltalán nem ismer semmiféle befektetési formát, mintegy harmada pedig otthon tartja megtakarított pénzét – már, ha van neki. Nekik jó eséllyel a zsír lesz a prémium. Aki nem tesz félre a nyugdíjas éveire, annak komoly bajokkal kell szembenéznie.

Az is közhelyszerű, hogy akik képesek és hajlandóak is megtakarítani nyugdíjas éveikre, számos megtakarítási forma között válogathatnak. Előbb azonban a mennyit kérdésével tűnik célszerűnek zöldágra vergődni. Azaz mennyit kell félretenni most hónapról hónapra ahhoz, hogy a majdan felhasználható összeg reálértéke ne csökkenjen. Ezt a sokismeretlenes egyenletet természetesen csak leegyszerűsítve, előremutató modellszámítások alkalmazásával és csak közelítő eredményre jutva lehet megoldani.

A Bankmonitor modelljét használva négy generációt vizsgáltunk, a 20-as, a 30-as, a 40-es és az 50-es korosztályra számoltunk. Azaz a nyugdíjba vonulásig rendre 40, 30, 20, illetve 10 év lenne hátra, azaz ennyi idő állna rendelkezésre a megtakarításra, ha a pénzügyi öntudatos dolgozónak most esik le, hogy öngondoskodnia kell(ene). A kalkulátorba ennek megfelelően a születési évhez rendre 1991, 1981, 1971, illetve 1961 kerül. Alapul véve, hogy az inflációval korrigált összegek 70 százalékát az állami nyugdíjból meg lehet kapni, így csak a maradék 30 százalékot kell kigazdálkodni a nyugdíj-megtakarításból ahhoz, hogy a nyugdíjba vonulás után is a maihoz hasonló reálértékű jövedelem erejéig lehessen nyújtózkodni.

A kalkulálás után megjelenő havi pluszkifizetés a jövőértéket tartalmazza, vagyis például a 40 év után kiszámítható összeget (2,5 százalékos inflációval számolva a mai 100 ezer forint a pénz értékének csökkenése miatt 40 év után csak mai értéken 37 ezer forintot fog érni, miközben a jövőérték 270 ezer forint).

Számoltunk a minimálbérrel, tekintve, hogy Magyarországon nagyon sokak hivatalos jövedelme ez, így a nyugdíj szempontjából is ezzel lehet számolni – legalábbis formálisan. Második példánkban a jelenlegi átlagjövedelemből indulunk ki, ami a KSH adatai szerint augusztusban bruttó 258 300 forint volt. A harmadik esetben zsírosabb, félmilliós jövedelmet tételeztünk fel.

A számítások egyértelműen azt támasztották alá, hogy minél korábban elkezd valaki félretenni a  nyugdíjas évekre, annál kevésbé “fáj” a reálérték megőrzése. A mai ötvenesek számára gyakorlatilag irreális elképzelés mindhárom jövedelmi kategóriában, hogy meg tudják őrizni a jövedelem reálértékét, akkora összeget kellene megtakarítaniuk, hogy a fennmaradóból kérdéses lenne a megélhetés (feltételezve persze a bruttó jövedelmekhez alapján modellezhető életszínvonalat).

Viszont ha azt akarják, hogy az aktív években megszokott rántott hús után legalább bundás kenyérre fussa nyugdíjasként, nekik is tanácsos elkezdeni a takarékoskodást.