Lőrinc László: 25 szelfi a török korból

„A siker mindent igazol.” E gyakorta hangoztatott kijelentésnél önigazolóbb és vaskosabb hazugság kevés akad világunkban. Éppen ezért mindig érdemes elgondolkodni azon, hogy mikor mi van a siker mögött. Lőrinc László – gyakorló tanár, tankönyvsorozatok szerzője, a Történelemtanárok Egyletének egyik motorja – a múlt évben történelmi szelfikönyvsorozatba kezdett. Az Árpád-kort feldolgozó kötetét tavaly az év leginnovatívabb könyvének ismerték el. A sorozat nemrég megjelent második, a török kort hasonlóképp megidéző darabja ugyancsak sikergyanús. A miértre ezúttal az a válasz, hogy a szerző a remek ötletét módszertanilag, és igen, irodalmilag is alaposan végiggondolta. A lenyűgöző kivitelezéshez pedig társakat is talált: az illusztrátor Rátkai Kornélt, valamint a Kolibri Kiadó munkatársait. Az írói és alkalmazott képzőművészeti fantázia, a könyvszakmai műhelymunka, a tudományosság és a játékosság, s mindezeken túl az alkotói-pedagógiai alázat szinte szétszálazhatatlanul szervesül a kézbe simuló kötetekben. „Most kapnak a kontyosok egy tockost” – pötyögi magabiztosan mobiljába Lajos király (a II.), mielőtt a Csele-patakba fulladna. A mohácsi csata végén a közösségi oldalra a török Behram ír kommentet: „Valami azt súgja, hogy ennek az országnak annyi, Allah hatalmas.” Ezek olyan frivol mondatok nemzeti nagylétünk nagy temetőjéről – csakúgy, mint a korábban a pestist „kimaxoló” nándorfehérvári diadalt arató Hunyadi Jánosról, vagy a fiáról, az egyszer (de csak egyszer!) álruhában „sasoló” Mátyás királyról –, amelyek életszagúságukkal, a ma használatos szlengjükkel, mondjuk úgy, becsalogatják az ifjabb olvasókat a magyar történelem zivataros évszázadaiba. Az évődő csetelések után pedig elolvastatják velük a fejezetek végére írt, a hamis mítoszokat is a helyükre tevő „Hogy volt, hogy nem volt…” című (a szülőknek is címzett) összefoglalókat.