Válaszidő

Az állami hivataloknak pontosan meg kell indokolniuk, ha a járványra hivatkozva 15 napon túl válaszolnak egy közérdekű megkeresésre – mondta ki az Alkotmánybíróság Szél Bernadett beadványa alapján. A testület szerint önmagában nem alkotmányellenes, hogy a járvány alatti különleges jogrend idején az információszabadság-törvényben szereplő 15 napos válaszadási határidő 45 napra, egyes esetekben 90 napra hosszabbodik. Ez azonban nem ad alapot a válaszadás általános elodázására. Annál is inkább, mert az idő múlásával számos információ veszít az értékéből, így nem vagy csak kisebb mértékben képes hozzájárulni a közéleti véleményformáláshoz. A jogalkotónak pedig – az AB szerint – nem az volt a célja, hogy a járványveszély leküzdésével össze nem függő alapjog-korlátozást vezessen be. Ezért a testület alkotmányos követelményként kimondta: az adatkezelőnek meg kell jelölnie azokat az okokat, amelyek azt valószínűsítik, hogy ha a törvényben rögzített határidőn belül válaszolna, azzal kockáztatná a veszélyhelyzettel összefüggő közfeladatai ellátását.