Rossz szomszédi viszony

Tovább nőtt a feszültség a magyar és az ukrán kormány között. A Gazprommal kötött magyar gázszállítási szerződés miatt (lásd Gazdaság rovatunk Ütött a gázóra című írását) Kijev panasszal fordult az EU-hoz, és nem vesz részt a magyar–ukrán gazdasági vegyes bizottság e hétre tervezett ülésén. Pár nappal ezelőtt az is kiderült, hogy újabb magyar politikust tiltottak ki Ukrajnából, Nacsa Lőrinc, a KDNP parlamenti képviselője három évig nem léphet az országba. A kitiltás oka ugyanaz, mint a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos, Grezsa István esetében: azzal vádolják őket, hogy 2020 októberében jogtalanul beavatkoztak az ukrajnai helyhatósági választásokba, külföldi politikusként az egyik magyar szervezet melletti szavazásra buzdították a kárpátaljai magyarokat. A fideszes parlamenti képviselő Tilki Attilát ugyancsak kitiltották az országból. Lassan egy éve nem térhet vissza Ukrajnába Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, akinél tavaly novemberben házkutatást tartottak, lefoglalták vagyontárgyait, majd bűnvádi eljárást indítottak ellene. Brenzovics azóta Budapesten él, és innen vezeti a kárpátaljai magyarok legfontosabb szervezetét. Egyelőre tisztázatlan az is, hogyan került magyar lőszer azokhoz, akik megpróbálták megölni Szerhij Sefirt, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök főtanácsadóját.