Gazdaság | 7 nap
Gazdaság 7 nap
Tartalomjegyzék
ÚJABB KAMATEMELÉS

Tíz fölött

Egészen 402-ig gyengült a forint árfolyama az euróval szemben a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése előtt. Ez még mindig bő 3 százalékkal jobb volt a július 6-ai történelmi mélypontnál, viszont több mint 10 százalékos mínuszt jelentett az egy évvel ezelőtti szinttel összevetve. A monetáris tanács 9,75-ről 10,75 százalékra emelte az alapkamatot, és jelezte, hogy csütörtökön az egyhetes jegybanki betét rátája is erre a szintre ugrik. A háztartási energia árának célzott emelése Virág Barnabás alelnök szerint augusztustól egy éven át 3 százalékponttal tolja feljebb az inflács pályát. Úgy véli, az év végéhez közeledve a korábban elképzeltnél magasabb szinten tetőzik az inflác, valahol 12 és 16 százalék között. A jegybanki vizsgálódások azt mutatják, hogy a magyar gazdaság a második negyedévben még 6 százalék körüli mértékben bővült, júniustól azonban fokozatosan lassul. „A kamatemelési ciklus határozott lépésekkel folytatódik, egészen addig, amíg nem érzékelhető inflács fordulat, erre legkorábban ősszel lehet számítani” – hangsúlyozta Virág. Az uns támogatásokkal kapcsolatos tárgyalások elakadása, illetve a magyar gazdaság különösen erős függése az orosz gázszállításoktól extra pénzügyi kockázatot jelent a forint árfolyamára és a költségvetés helyzetére is. Az állam az uns programokhoz az idei évben 2360 millrd forint támogatást várt Brüsszeltől, de június végéig csupán 461 millrd érkezett be.