Magyarország | 7 nap
Magyarország 7 nap
Tartalomjegyzék
BÍRÓSÁGI KINEVEZÉS

Családon belül

Annak ellenére nevezték ki a Fővárosi Ítélőtábla Polgári Kollégiumának tanácselnökévé Varga Zs. András Kúria-elnök feleségét, hogy jóval kevesebb szavazatot kapott, mint a másik jelölt – írta kiszivárgott bírósági dokumentumokra hivatkozva a The Observer. A brit lap információi szerint Kovács Helga Mariann – aki július 15-éig megbízott tanácselnöke volt a kollégiumnak – a voksok kevesebb mint a felét kapta meg. Azzal, hogy július 16-ától mégis ő töltheti be a tanács­elnöki pozíct, politikailag érzékeny ügyekben is dönthet a Fővárosi Ítélőtáblán – jegyzi meg a brit lap. Az általa vezetett bírói tanács foglalkozik például a személyiségi jogokhoz fűződő, a sajtó-helyreigazítási, a választási eljárási vagy a közérdekből indított perekkel, de a civil szervezetekkel kapcsolatos ügyeket is a fellebbviteli testület e kollégiuma tárgyalja. A kinevezés azért is érdekes, mert az Európai Bizottság egyebek mellett az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatos jogállamisági problémák miatt tartja vissza a Magyarországnak szánt helyrllítási pénzeket. Két éve egyébként annak ellenére nevezték ki a Kúria élére a korábbi alkotmánybíró Varga Zs. Andrást, hogy semmilyen bírói tapasztalata nem volt, jelölését az Országos Bírói Tanács nem támogatta, és még törvényt is kellett módosítani a kinevezése érdekében. A Kúria most azt közölte, az elnöknek semmilyen befolyása nem volt a döntésre. A Fővárosi Ítélőtábla szerint a kinevezés kizárólag szakmai szempontok alapján történt, a bíróválasztó kollégium véleménye pedig csak ajánlás.