Philipp Blom: Amikor a világ kifordul a sarkából

Két Celsius-fok átlaghőmérséklet-csökkenés 1570 és 1658 között és a vele járó szélsőséges időjárási körülmények kiforgatták a világot a négy sarkából. Nyomában Európában élelmiszerhiány, betegségek, tömeghisztéria és boszorkányüldözés járt, de az apokaliptikus állapotok és víziók térnyerésével egy időben, a tomboló és repedező régi rend felszíne alatt megjelentek új gondolatok, szemléletmódok és gyakorlatok. Olyanok, amelyek a környezeti változásokra közvetlenül vagy akár közvetetten reagálva döntően befolyásolták Európa társadalmi, gazdasági és politikai viszonyainak jövőbeli alakulását, és azt a módot, ahogyan európaiként gondolunk magunkra és a világra. A német polihisztor, történész, filozófus, regényíró és zenész Philipp Blom németül még a pandémia előtt megjelent, 2017-es munkája ezt a korszakot dolgozza fel. Holisztikus elbeszélésében a változások meghatározó oka a természeti környezet átalakulása, az okozat pedig számos. Nem túl grandiózus méretei ellenére a könyv tartalmas és mozgalmas történelmi panorámaképet tár elénk. Egy zsúfolt és részletgazdag németalföldi festményhez hasonlóan minden újabb tanulmányozás alkalmával újdonsággal szolgál. Apró alkotóelemei, mikrotörténetei önmagukban is érdekfeszítőek, elmélyülésre és további nyomozásra inspirálnak. Közülük is kiemelkednek a tudományos és technológiai változások leírásait és az eszmetörténeti áttekintéseket színező portrék. Blom narratívájában a modern Nyugat szellemi ébredése elválaszthatatlan a professzionális, polgári középosztály születésétől, amelynek sorában olyan bátor szabadgondolkodókat találunk, mint René Descartes, Baruch Spinoza, Athanasius Kircher vagy éppen John Locke. Ebben a születő új világban, a korai piaci társadalmak kiépülésének idején a magukat legjobban kiismerő, felvilágosult elmék az egyének jogait és az univerzális emberi jogokat hirdették a kiváltságokkal szemben, nem kis bonyodalmakat okozva, és olykor magukkal is ellentmondásba keveredve. Blom hangsúlyozza, hogy a szabadság és egyenlőség eszméi nem voltak feltétlenül új keletűek, ahogyan az a tétel sem, hogy az ember a jég hátán is megél. A filozófiatörténet az ókor óta számontartja őket, mégsem kanonizálódtak maguktól, és nem volt elkerülhetetlen vagy akár racionálisan elvárható, hogy széles körben elterjedjenek. Arról is értekezik, hogy a felvilágosodás álmodói és autoriter kritikusaik közötti ellentét nemcsak a múltat, hanem a klímaválság sújtotta jelenünket is meghatározza, és ez éles politikai, illetve közéleti vitákban ölt testet, sőt egyre több nyílt konfrontációhoz és forrongáshoz vezet Európában és világszerte.