Mínuszba fordult

Akkorát fékezett a gazdaság az idei második negyedévben, hogy kezdhetjük elengedni az eddigi növekedési terveket. A Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint a magyar GDP a nyers adat szerint csupán 1,3, kiigazítva 1,5 százalékkal nőtt a nagyon alacsony tavaly április–júniusi bázishoz képest, az idei első negyedévhez mérve pedig 0,2 százalékkal visszaesett. Az éves és a negyedéves adat is a legpesszimistább elemzőket igazolta.
A részleteket a statisztikai hivatal majd csak szeptember 3-án teszi közzé. Egyelőre, konkrét számok nélkül, annyit közölt, hogy leginkább az ipar teljesítménye fékezte a növekedést, az építőipar és az ingatlanügyletek pedig pörgették valamennyire a gazdaságot. Amellett, hogy a külső kereslet – főleg a német felvevőpiac rossz állapota miatt – gyengül, úgy tűnik, hogy a belső fogyasztás is csak visszafogottan segít: a számok alapján valószínű, hogy a szolgáltató szektorban és a kiskereskedelemben sem jött el az a nagy fellendülés, amelytől az Orbán-kormány a gazdaság újraindulását várja. A vállalkozások is inkább elhalasztják a beruházásaikat, azt pedig, hogy az állami költések löknének egy nagyot a gazdaságon, a mostani helyzetben nem nagyon lehet várni. És a frissen kiadott adatokban még nem is látszik az, hogy az aszály mekkora károkat okozhat: az április–júniusi időszak időjárása még segítette a mezőgazdaságot, a júliusi szárazság és forróság viszont a harmadik és a negyedik negyedév mutatóit jócskán ronthatja.
A Nemzetgazdasági Minisztérium sem próbálta tagadni, hogy az adat rosszabb az előzetes várakozásoknál. A tárca ezt jórészt külső tényezőkkel magyarázza: a német gazdaság gyengélkedik, így a magyar cégek csökkenő keresletet tapasztalnak. Nagy Márton miniszter szerint a két fő problémát az orosz–ukrán háború és az EU versenyképességi problémái jelentik. Piaci elemzők szerint nem csupán azért csökken a 2024-es éves növekedés – 4 százalékosról 3-4, majd 2,5, legutóbb pedig már 2 százalékosra levitt – kormányzati ígéretének realitása, mert ehhez komoly gyorsulásra volna szükség az év hátralévő részében. Miközben külföldről sem érkeznek jó hírek, a magyar gazdaságban sem látszanak az alapjai egy olyan fordulatnak, amelyre szükség volna a növekedési célok eléréshez.