Jut is, marad is

Köztes megoldást választ a másfél millió magyar ügyféllel dicsekvő Revolut: fióktelepet alapít Magyarországon, leánybankot azonban nem – derült ki Léder Tamás, a litván központú fintech-bank magyarországi vezetője Portfoliónak adott interjújából. A fő szabály szerint a Revolut – amely jelenleg határon átnyúló szolgáltató – továbbra is a litván felügyelet, és nem az MNB hatálya alá tartozik, és csődje esetén a litván betétbiztosító kártalanítja a betéteseit.
Egy EGT-tagállamban bejegyzett pénzintézet itteni fióktelepének beindítását engedélyeznie sem kell a magyar jegybanknak, csupán be kell neki jelenteni. Adatokat azonban az ilyen státuszú fióktelepnek is szolgáltatnia kell, és felügyeleti díjat is fizet. Az MNB kivételesen be is avatkozhat a működésébe akkor, ha az adott fióktelep ténykedése veszélyeztetné a magyar piac, a magyar ügyfelek biztonságát. A felek közötti megállapodás esetén ugyanakkor az MNB átveheti egy EGT-térségbeli pénzintézet itteni fióktelepének a felügyeletét, és hasonlóképpen a betétbiztosítási funkciókat is elláthatja a magyar OBA – ám mindezekre a Revolut esetében nem lehet számítani. A magyar ügyfelek haszna a fióktelep indításából a testre szabott kiszolgálás és a helyi bankszámlanyitási lehetőség lesz.
A Revolut 2021 óta bír teljes körű banklicenccel Litvániában, nemrégiben megkapta ezt Mexikóban is, továbbá korlátozott banki engedélyhez jutott az Egyesült Királyságban. Fióktelepe Franciaországban, Írországban, Hollandiában és Spanyolországban van, Németországban pedig indul. Az elsősorban az olcsó pénzváltási és pénzküldési funkciói miatt kedvelt, világszerte 45 milliós ügyféltáborral bíró, tavaly 2,2 milliárd dolláros bevétel mellett 545 milliós adózás előtti eredményt elérő Revolut részvényeladási programot hirdetett az alkalmazottainak. A vele erre szerződést kötő, meg nem nevezett technológiai befektetői csoport 45 milliárd dollárra értékelte a vállalatot – tette közzé a Revolut.